1982.január 3
Az az állapot, mikor magad mássá változhatsz
és ez az esetlegesség megnyitja a valami kapuját előtted
a víz térképe, áthatolhatatlansága, állandósága
rétegeinek jellemrajzaa vízfelület az égbolt visszfényeivel
a gyűjtőlencse szerepemegfejthetetlensége a titokban
a víztükör mint egyetlen óriási szema szemfehérjében úszó földek a szembogár
a pupilla benne az embera föld mint a mindenség szemgolyója
/s én egy szamár a mindenségben/a hit mely megváltható, beszerezhető, lejárható
az értelem mint téged másoknak kiszolgáltató és föléjük csupán értelmed emelőtéged a sokak alatt magára hagyó akarat
az az állapot melyben a test és szellem egymástól elkülönülveegymással szembefordul és acsarkodni kezd
a transzcendenciában visszahúzó állapotok is vannakezek az ember kiszolgáltatott pillanatai
a világ hálózatában nem mindenki érti meg helyét és szerepétígy a másik áldott vagy áldatlan sorsáról sem lehet véleménye
az értelem csupán a sántát járni segítő tenyér
amivel esetleg érezheted hogy egyszerre több állapotban is létezela minden mindig semmi
csupán a részletek jelentenek valamit
az ember állapota még most is a halémely úszkálás közben sokféle áramlatba kerül
s az érzékeltekhez időnként nem csak tud de akar is viszonyulniaz átszellemültség bekapcsol az áramkörbe - fel is olvaszt -
az ihlettelen állapot otthagy a földön
rögtön látszani kezdesz1982. február 3
ez csak a peremvidéka táj a rácsokon túl
megnevezhető-e ami vanvagy csak a voltnak bokra
meredez itt az égnekjövőt üvöltő jövőtlenségben
az idő mi összefog
átsző
és mentesít minden vétektőlvétkezőtől
hordozhat egyáltalán élőtés sorsokat?
vagy csak áramlik
vagy csak állandóvagy csak mi telünk benne
s fogyatkozunk"sokasodva" bár?
milyen szemfényvesztés
élni hiszed magads telsz-múlsz a létben
a lehetőség tehetségeés akaratod nélkül is
vagyogatsz átvillan rajtad halálszületés
gyermekkorférfilét
dísz csupána semmit takaró különbözet
a nemlét olvaszt magába sorra
s még az a hitünk sincs meg márhogy el nem fogyhatunk
a folytonosság zár ki éppen
a van örökös tépéserepedés a világ cserép-arcán
véraláfutás az időködben emberiség miből a halállyuggatott buszjegykártyát csinál
s eljárását szabadalmazzákévről évre
1982.február 2
intelem, mit egy félrepillantó időtöredékben magához intéz a szerző
nem filozófálni kell
csupán értéseid tudomásukra hoznia szembe esése előtt beletekinteni
hulltában fogni föl a szótvisszaállítani
állni tanítani újraa mondatok csatafűzérét hozni össze végre
a gondolat erejévela más mindig ugyanabban rejtezik
az ellentmondás löki ki magából
hogy szembenézzen velearcát akarja tudni
mint sajátját a rárakódások bonthatatlan egységet alkotnakszervesülnek
letépésük mindig vérzést okoza heg pedig gyógyíthatatlan
mert az élvezetekből szakított ki magának darabokat az életa rétegesítés az élvhajhászás címe alatt folyik
és az érvágás durva, fájdalmas munkát végez
csonkít márGyertyaszentelőkor
nem a hasonlata tárgy - elvonatkoztatott mivoltában
s a viszonyítási rendszer a fontosa készülék, mi fölfoghat és megmagyaráz
a szervezet, mibe beépülhet versed a gondolat belőled indulmásokban gyűrűzik tovább
a láncreakció végtelenés öntermékenyítő
nem a fogalom
s annak laza csatolásamagad láncai
miket kiold belőledvilághoz kötő láncaid
mik fölbomlanakés leszel szabad
e végtelen kötetlenségbenegyedül
ez a fontos
ez kötez old
ez tarthat meg-------------------------
a semmitől idáig és innen rajtam keresztül a semmiig az út megszűnt/vagy nem is volt?/
csupán a pillanat mivolta érezhető foltok szorítják vissza arcomhalál támad bennem újra és újra
nincs segítség/az orvos betegszabadságon/
Halál kiszorítja arcom a világból persze ez nem ilyen banálishiszen a halál - a semmi körvonalazott ábrázata -
rajtam túl leselkedik rám és csak időnkéntráz ki a hideg errefelé kacsintó pillantására
amiben felolvaszt és a "keretben" már én is ott vagyokaz ő képeként, jelképként
mint egy üzenetmiben a nincs szól utánam
1982.január 7
Tánc
a semmi kapujában állok
még van egy lépésemelőre vagy hátra
mi lesz előreés mi marad hátra
állok a semmi kapujábanegy lépés előre
egy lépés hátraAZ ÁTMENETEK SZFÉRÁI
hószakállas erdőkjégszakállat ereszt a föld
a levegőben megfagyott madarak árnyaiőzek tétova ácsorgása a mezőn
döcög a vonat
ablakából a táj is kihal lassan...
de körülírható az állapot másként isa vers úgy születik
hogy benne marad a szájban, a fejben,csupán szemed tükre fényképez és zár mélyre képeket,
miket majd felfakaszt az álom...
a vonat füstös, meleg és utálatos, elsőosztályú vagon,
tucatülések, ülsz vagy állsz, vagyogatsz, vagy felháborodásod olvaszt eggyé a tömeggel/rájöttem: azok írnak verset, akik bizonytalanok a helyesírás szabályaiban/
a kalauz másodszor is felkölt, pedig nem akarsz leszállnifejed fölött visszacsavarják a neoncsövet, hadd zúgjon s aludjon, aki hálókocsijegyet vett magának
- egy másik vonaton de hát nem ez a fontos, ezek csupán a körülmények, te dicsőséges utadat járod, téged a kosz s a késés nem érinthet, te vendégszerepelsz és tündökölni mész abba a másik városba - közben elfogynak a gyógyszerek, a hűlés előretör, hurrá kiáltással győzedelmeskedik az orrod fölött - hapci - a gyorsvonatokat beszüntették - hapci - a villanyt ezután meg sem gyújtják, a fény százada - hapci - cserbenhagy, és festékre sem lesz szükség, hamatosan a színházakat is bezárhatják s az olvasásról is le lehet mondani, füvet eszünk és bégetni fogunk - mert a birkákat ősszel, nyáron nyírják - hát eresszetek szőrt barátaim - hidegek és fázások következnek - Persze más megközelítésben - nem ilyen avíttul - írhatnék arról, mit is jelentett ez a város a mit sem változott kis állomásával, a katonákat szélnek eresztő vonatindulásos állomásával, a zárt arcú, befülledt kispolgárokkal, a mindig ide vágyom vissza lélegzetnélküliségével - - vagy a torokszorító irgalommal és a múlt arculcsapó őszinteségével, mikor még... és mikor már nem... és amikor már... -szeretni ugye nem könnyű és nem mindig sikerül sokáigaz emlékfelfeslés fájhat és kitakar,
hát föl kell öltözni - ne szégyenkezzünk -
ez a város az a város, nem változott, te nőttél ki belőleő visszahívott
te kinőtteds ez így van már
