Nem szeretem a levegőben lógást. Semmilyen értelemben. Még a repülésnek is az a nagyszerűsége, hogy ráfekhet a levegőre a gép, a madár.
Sokkal jobban kedvelem azt a helyzetet, amikor nyitottak vagyunk a dolgokra. Nem feladni meglévő álláspontjainkat, ha vannak, hanem kibővíteni, szélesíteni, gazdagítani engedni - ez a többet tudás, a növekedés, a fejlődés kulcsa. Mert a fejlődést, a növekedést, a gyarapodást szeretem. Minden szinten.És nagyon nem szeretem azt, amikor valakinek a tehetségét, képességét, amit Istentől kapott, a földbe döngöli valaki saját véleményével.
Van, amikor valakinek a viselkedése, hangneme kiváltja ezt a magatartást az emberből, de általában nagyon rossz. Ha kellő alázat van bennünk, akkor elfogadunk kritikát, véleményt, anélkül, hogy megsértődnénk, és ennek hangot is adnánk. Ki vagy te másik, hogy más véleményen vagy, mint én?- mondja ez a gondolat, ami nem épít, hanem rombol. Azt is, aki gondolja, mert elzárja annak megismerésétől, amit megismerhetne.És még valami eszembejutott: kezdem azt az állapotot élni, amikor már többet tudok, mint egy fiatal, aki még nem élhetett át annyit mint én, és kezdek türelmetlenebbé válni, mikor el kell viselnem a fiatal "prédikációnak" tartott álláspontját, amit én már körbejártam, és jobban megismertem nála. Ő viszont még nem tudhatja, de a maga fiatalsága és lelkesedése okán lesöpri a megismerés asztaláról azt, amit tőlem tudhat meg.
