Temetés
2012. január 22. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

Temetés

Megtörtént.. Eltemettük. És elnéztem, ahogy a katolikus pap prédikál, és még egyet is értettem azokkal az igékkel, amiket felemlített: Dániel 12:1-2, 1 Thess. 4:13-17. Még csodálkoztam is, hogy kihangsúlyozta: nem mindenki üdvözül. Hanem azok, akik be vannak írva az élet könyvébe. Ezt nem részletezte, kik azok. És azt sem, hogyan lehet oda bekerülni. Persze imádkozott az elhunyt üdvösségéért, katolikus szokás szerint, ami ige-ellenes, hiszen a halottakért nem szabad imádkozni.

Ez a húgom akarata volt, mert a nagynéném ezt sosem akarta. Templomba sem járt. Én imádkozzam érte, ezt kérte, ne a pap. Ezt meg is tettem, annál sokkal többször, mint ahogy kérte, amíg élt. Ez az egyetlen reménységem is, hogy Isten engem meghallgatott akkor, és oda került, ahol Ő van.

De ebben nem vagyok biztos. Mert ha ez így van, akkor mindenki megnyugodhatna, mert valaki csak imádkozik érte, aztán mégis oda kerül, ahol Isten van, akárhogyan is élt.

Aztán még halála után is imádkozik érte a katolikus. Pap is, hívő is. Meg a Máriához, persze.

És nem mondtam semmit a temetésen!

Egyszer, még régen, temetésen vállalkoztam beszédet mondani, és akkor a rokonság kifejezett kérése volt, hogy ne a pap temesse, mert nem volt hívő az illető. Akkor nagyon bátran elmondtam, hogy nem tudom, hol van most az, aki elhunyt, de azt tudom, hogy mit szeretne. Hogy mindenki térjen meg az élő Istenhez, aki megjelent Jézus Krisztusban. Soha többet nem hívtak "temetni". Ez az emlék, vagy a saját alkalmatlanságom, vagy amit mondtam volna tartott vissza?

Egy biztos: megalkuvás nélkül kell képviselnem azt, amire eljutottam Krisztusban.

Újjászületés nélkül senki sem jut be a mennybe, hit nélkül senki sem tetszik Istennek, és nagyon ébernek kell lennie egy kereszténynek manapság különösen, hogy el ne sodorják az ilyen-olyan tanítások. Egy mérőzsinór van: az ige. Isten készségesen adja mindenkinek a kijelentését, aki szomjazza Őt. Nem kivételez. Megnyugtathatja magát az ember, de az Ige akkor is igaz, és Isten nem hazudtolja meg magát, ha mi úgy csűrjük-csavarjuk, ahogy nekünk tetszik.

Ha azt mondod, hiszel Istenben, és az Ő Fiában, akkor miért nem tudakozol felőle a Bibliából? Akkor miért nem teszed meg, amit mond? Miért nem fogadod be Szavát, miért nem keresztelkedsz meg, miért nem hagyod magad újjászületni víz és Szellem által? Miért nem hiszed, hogy amit leíratott az apostolokkal, prófétákkal, igaz?

Az ember mindig becsapott. Magad is becsaptad magadat. Akkor miért nem törődsz a saját üdvösségeddel? Megmondom neked: mert gyáva vagy. Félted a jól-rosszul berendezett életed, félsz az emberektől, akik ma vannak, holnap nincsenek. Gyáváknak pedig nincs helye a mennyek országában. Olvasd csak el a Jelenések könyvét.

De még mindig van lehetőséged megtérni. Ragaszkodj Isten igéjéhez, mert ez nem "csak" betű, hanem élet és szellem.

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr543684857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.01.24. 06:21:49

Köszönöm Kata.hogy Kiírtad Magadból!
URunk vigasztalását kívánom!
süti beállítások módosítása