A gyülekezetekben rengeteg elkeseredett vagy  magától elszállt hívő van.

Pld. Van olyan, aki azt gondolja magáról, hogy neki már Isten sosem bocsáthat meg, ezért aztán nem is jár már Istentiszteletekre, mert nem mer hinni abban, hogy számára is van kegyelem még, és ezt igei alapon le is vezeti, görcsösen ragaszkodik hozzá.

Nagyon nagy kérdés: ha bűnt követünk el, itt maradunk-e az elragadtatáskor? Bejuthat a mennyek országába, aki nem bírja nem elkövetni azt, amiről tudja, hogy bűn. Pld. elválik, mert már nem bírja a házasságot. 

Az Úr Jézus világosan beszél az evangéliumokban. De azt jelenti ki, hogy nála nélkül semmit sem cselekedhetünk. És csakis rajta át mehetünk, juthatunk be a mennyek országába.

Az ószövetségi törvényt gyakorlatilag még szigorítja is: aki gonosz kívánsággal néz felebarátja feleségére, már paráználkodott azzal szívében. Ez csak egy példa a sok közül. Gyakorlatilag azt jelenti ki, hogy nincs üdvösség csakis Benne, Általa.

És a Bűnt, a bűneinket magára vette, gyengeségeinket elhordozta. "Elvégeztetett."

Maga Pál se állította magáról, hogy kész van, tökéletes, csakis abban az értelemben, hogy Krisztus tökéletessé tette. 

És hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Mindenki hívő, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus. Ez a hit elég számára az üdvösséghez. De a szolgálatra többre van szükség. Isten erejére.

Mikor azt mondja az írás, hogy nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson benneteket, mert a bennetek levő kenet elvezet titeket minden igazságra, azt mondja ezzel, hogy mindenki kapott annyit, amennyire szüksége van az üdvösséghez. 

A szolgálati ajándékokhoz társul az a"kenet", amire a szolgálat végzéséhez szükség van. Ahogy írja: "A kegyelmi ajándékokban különbség van, de ugyanaz a Lélek... .... És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, aki cselekszi mindezt mindenkiben." (1 Kor.12:4-6)

Tábita (Dorkás) varrónő volt, neki ehhez volt ajándéka. Értitek?

".... ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül." 1 Kor.3:15/b)

A hit Isten ajándéka, ingyen kegyelemből, a munka is az Ővé, amit elvégez bennünk, hogy felismerjük, megismerjük ránk vonatkozó kegyelmét, akaratát, de mindezt a hit törvénye alá rekeszti, amelyik azt mondja: "ami hitből nincs az bűn."

A hit nem különböztet meg minket, nem minősít Isten előtt, hiszen Tőle kaptuk. Viszont amit teszünk hit által, azért jutalmat kapunk. Azt pedig amit teszünk, csakis hit által tehetjük, amit viszont Isten munkál bennünk!

Nincs hát semmi kárhoztatásunk, akik Krisztusban vagyunk.

Mindannyiunk aszerint kap valamit az Úrtól, amire elbírt jutni hit által, és ez az Ő munkája.

A bűneinket odaszegezte a testében a keresztre. 

Még ha felismered a bűnt, az is az Ő kegyelme. Ha odamehetsz hozzá, az is. Semmivel sem dicsekedhetünk.

A hit mértékét is Ő adja. Aszerint mennyire vágysz belőle. De ez a vágy, ez a vonzás is az Atyától van. "Senki sem jöhet énhozzám, csak akit az Atya vonz."- mondja az Úr Jézus. Minél többet ismerünk meg abból, akit nekünk adott Krisztussal, Krisztusban, annál kisebbek és mindent eltűrőbbek leszünk. 

Minden, amink van, ehhez a földi utazáshoz való kellék. A test, a ruha, a lakás, az étel, ital. Ami valóban a miénk, az, amit másokért, másoknak teszünk, adunk. Amihez nem ragaszkodunk, és így minden a miénk, mert Isten mindennel ellátott, ami ehhez az élethez és kegyességhez, kedvességhez szükséges.

Eleinte azt gondoltam - szándékosan nem írom, hogy hittem, pedig így volt -, hogy nekem hirdetni kell az evangéliumot az üdvösséghez, be kell tartani a parancsolatokat az üdvösséghez, és a hit nagyságától függ, milyen szolgálatot bíz rám az Úr, és minél nagyobb a hitem, annál nagyobb a szolgálatom, annál több dicséretet kapok az Úrtól majd Nála. De nem így van. Az üdvösséget ingyen kaptam, kegyelemből, a hitet ajándékba kaptam, kegyelemből, a munkát bennem, hogy szeressem az Urat, az Igét, az Igazságot, kegyelemből kaptam, Tőle, és ezért mind az Övé a dicsőség. Én majd csak sütkérezem a fényében...

Ha ebből a perspektívából nézzük a dolgokat, akkor nem kell félnünk semmitől. Attól sem, ha egyik-másik testvérünk megint, vagy figyelmeztet, hiszen Pál még magát sem ítélte meg, mert ez az Úr jogköre, de feladatunk igenis az egymással való törődés. És ebben benne van a szeretettel való figyelmeztetés. Azzal a szeretettel, ami felülről való. 

És mit mond ez a szeretet? Hogy már meghaltunk, már nem mi élünk, már odafent van mindenünk, a helyünk, itt csak átutazóban vagyunk, ideiglenesen, vándorok ezen a földön, és haza megyünk. Egész életünk egy hazamenetel. Így ránk már nem érvényesek a földi törvények, szabályok, de hogy meg ne botránkoztassuk a többieket, meg hogy bemutassuk nekik, hogy mi a jövendőt keressük, hát úgy élünk, mint akiknek semmi sem igazán nélkülözhetetlen. 

Ehhez ad kegyelemből hitet, erőt, tudást, ismeretet, gondviselést nekünk az Úr. Nem kell neki bemutatkoznunk, jól ismer minket, tudja hogy vagyunk, mi van bennünk, és nem aggodalmaskodik felőlünk. Tud minket.

És ha mi is tudjuk ezt, akkor semmi sem probléma, még az sem, ha valamiből problémát csináltunk.