Minden véleményem valamihez igazodik. Ezért minden véleményem esetleges. Attól függ, amihez mérem azt. Az határozza meg.

Ma reggel is azon gondolkoztam, hogy is állok azzal a hittel, amit huszonvalahány évvel ezelőtt nyertem. Azaz kaptam ajándékba.

Mert így van. Magyarázhatom utólag, a már megismert igazság fényében, mit miért hogyan. Alapvetően hitre jutottam, mert az az égető kérdés, amire választ kerestem, kielégíttetett. Minden problémám, értetlenkedésem a részletek miatt van, ami ehhez a földi élethez kapcsolódik. Ami ugye már nem lényeges. Mégis, annak alapján gondolkozom így vagy úgy, hogy mit tapasztalok, mit élek át, mit látok-hallok-érzek. Pedig az IGAZSÁG ezek fölött van.

De akkor hogyan kapcsolódom bele mindig?

Nem teljesítményalapú a hit, mégis ezek mérik. De ki méri? Ki mérheti? Csak az Úr. De Ő embereket bízott meg azzal, hogy képviseljék Őt itt a földön. Tehát ember is kialakíthat, ki kell alakítsa a véleményét VELE és az emberrel kapcsolatosan.

Mi fáraszt? Az, ami nem történt meg. Tehát az, ami nekem hiányzik az én elképzeléseim, hitem szerint az életem-, életünkből. Ezek azok a dolgok, amik frusztrálnak, mondhatom mindannyiunkat. Mert nem gyógyultunk meg, nem tértek meg, nem engedelmeskedünk mindig Istennek, mert lázadozunk, méltatlankodunk, majd szenvedünk, mikor átesünk a ló túlsó oldalára.

És hogyan fáraszt? Úgy, hogy azzal vádolnak, nincs elég hitem, nem Isten akarata volt, nem tettem többet érte, nem imádkoztam eleget, nem böjtöltem, nem jártam rendszeresen Istentiszteletekre, nem tettem egyfolytában bizonyságot az evangéliumról, kritizáltam, mertem gondolkozni, hangot adni a véleményemnek, nemet mondani egy felkérésre, stb. Tehát teljesítményalapúvá degradálódik a hit, mert a gyümölcsét attól teszik függővé, amit teszek vagy nem teszek. És máris ott tartunk, amit szofisztikának neveznek, okoskodásnak, szócséplésnek, ami szintén nem Isten akarata.

Mi hát a megoldás? Hogyan lehet mégis hitben maradni, annak ellenére, hogy ilyenek esnek meg velünk? Hogyan lehet megmaradni a szeretetben, ha az ember nem érzi szeretetnek, ha valami nem egyezik az ő véleményével, és emiatt feszültségek alakulnak ki a testvérek között?

Palavicsnak, Kubinyinak van igaza vagy Pál apostolnak? Mai szemmel nézve a legtörvénykezőbb keresztény volt Pál, hiszen azt mondta, tiltsák ki a paráználkodókat, tolvajokat, bűnben maradókat a közösségből. Majd, ha belátta és megtért, vissza lehet fogadni. Nem ellenségnek kell tartani, de világossá kell tenni, hogy ahol az Úr ott van, a bűn nem maradhat, mert belehal az ember, mint Anániás és Safira.

Vagy azóta hígult volna , engedékenyebbé lett volna Isten?

Most azt gondolom, hogy Isten nem azért küldte el Fiát, hogy mindenki bűnös maradjon, hanem, hogy ha már kegyelmet kaptak ingyen, megismerhessék, hogy lehet bűn nélkül élni, és Isten köztük lesz. Mikor Isten ott van, minden lehetséges, az is, hogy szeress.

Mi a célja ezzel Istennek? Azt hiszem az, hogy az emberek meglássák, hogy a hívők mennyire szeretik egymást, és kívánjanak velük lenni, mert hiányzik nekik az a szeretet, amit ott találnak meg közöttük, Isten szinte megfogható jelenlétében.

Ha ez nincs, akkor hiába minden erőfeszítés. Mert nem arra a látszatszeretetre van szükség, ami eltűri a bűnt, hanem arra az igazira, ami elhagyja azt, és TELJESEN megbízik Istenében, aki megőrzi őt minden körülmények között, mert az ember Istent választotta. Viszont ha a bűnt is megtűrjük az életünkben, már kétfelé sántikálunk. Ez az oka annak, hogy nem gyarapodunk, illetve nem minőségi a gyarapodásunk, hanem felvizezett, látványkereszténység, amiben nincs erő, mert nem áll ellent a bűnnek, azaz kiegyezik a világgal, még meg is magyarázza, és megfertőzi azokat is, akik tényleg elfordultak tőle.

Ez a bajom. Mert Isten igéje igaz, hogy a magára maradt bárány elvész, ha nem megy utána a pásztor. És ha utána ment , de nem gyógyította ki őt minden bajából, hiába tereli vissza, a többiek is megbetegszenek tőle. Tényleg nem mindegy ki vezet, kik vezetnek, hogyan bánnak a nyájjal.

Mert fel lehet vizezni Isten kegyelmét, és akkor már mi is mehetünk zarándok utakra különféle helyekre, dicsekedhetünk saját nagylelkűségünkkel stb, miközben az Úr már csak távolról figyel bennünket, mert kiszorítottuk az életünkből. Hiszen ezt megtehetjük. Sajnos.

Idézhetünk könyveket, tanításokat, ha a mi életünk, ha az én szavam nem Róla szól, hiába.