Hatalmi harcokról van szó mindig. Ki kin uralkodhat. Meddig terjed hatalma a másik élete felett. Szolgálni egyedül az Úr Jézus jött. Megalázta magát a kereszthalálig, hogy magához emeljen minket.

Itt voltak a fiam és a barátnője. Beszélgettünk kicsit. A kislány egy darabig figyelt rám, majd elkalandozott. (Talán nem kellene ugyanazt a hibát elkövetnem, amit velem szemben elkövettek, jutott eszembe.) 

Milyen pontosan fogalmazott József Attila: "belőlük jöttem.. Ők fogják ceruzámat s én érzem őket és emlékezem"

Hordozzuk a múltat, cipeljük ki-ki a maga örökségét, szülőkét, szokásokat, és mikor találkozik két ember, találkozik két család is, kétféle sors, ami egymásba súrlódásmentesen nem fonódhat. Csiszolódás, igazodás, alkalmazkodás - ebből áll két ember közös elhatározása, hogy együtt élik az életüket. Ezt a szeretet olajozhatja meg egyedül. A szeretet pedig nem csupán érzés, hanem mindenkor egy döntés.

Még van egy feladatom. És előtte, mégis a végéről indítva egy mondat erejéig, hadd említsem meg, amiről írni akarok. Azt mondjuk, az ember célja Istenhez jutni, értelmes életet élni. Ezt keresi, ennek útját, módját, hiszen a kiegyensúlyozott, boldog élethez ez a legfontosabb, hogy tudjuk, mi végre, mi célból élünk itt a földön. És ismernünk kell az eszközöket is, amivel átevezhetünk a túlsó partra, hogy révbe érjünk, pontosan oda, ahová igyekeztünk.

Ehhez adott már minden, csak fel kell ismerni. Olyan, mint amikor kinyitjuk a szemünket és meglátjuk, hogy már felkelt a nap, már megérett a gyümölcs, már elállt a szél, már elült a vihar. MÁR ÉLÜNK.

Talán kitalálta ezt más is: már élünk. De ez a legfontosabb. Nem a még élünk, hiszen ez a vég felé mutat, hanem a már, ami valaminek a kezdetét jelenti.

Állomások a még életem útján, a már élet felé voltak hivatottak döntögetni bennem a falakat. A szabadságba vezető utat mutatták. Mert az a szabadság, amiről az Úr Jézus beszélt, az a TELJES szabadság, ami MINDENRE felszabadít, ahonnan a VÁLASZTÁS lehetőségével élhetünk, bírhatunk, ami vagy használ vagy nem, mégis a javára van mindenkinek, aki megtalálja.

Arról a szabadságról van szó, aminek a hatalmában az Úr Jézus letette földi életét és felvette mennyei, örök életét. Ez a hatalom már a miénk is Őbenne. (Lemondhatok mindenről, mert mindenem az Úr Jézusban van.)

Miről is szól minden bizonyság? Hogy mit végzett bennünk, értünk, velünk Isten. Nem lehet kihagyni magunkat semmiből. Még ha "csak" arról szeretnénk szólni, amit Ő végzett,, akkor is a mi életünkön keresztül ragyog át minden tette. Hogyan is lehetne másként? 

 Nabukodonozor eltelt önmagával, annyira büszke volt arra, amit véghezvitt. Aztán mikor Isten kegyelméből megízlelhette büszkesége halálát (állativá változtatta elméjét az Úr), felismerhette, hogy semmije sem volt "csak úgy", hanem Isten ajándékozta meg mindennel, amije volt, és mindezt a saját dicsőségére, nem a Nabukodonozoréra. Az ő történetében is az az üdítő fordulópont, amikor Isten kegyelméből újra visszanyeri emberi értelmét, és megláthatja kicsoda az Úr, kié minden hatalom.