Nem fűt már akkora lelkesedés a blogíráshoz. (Nem azért, mert mindjárt hetvenöt vagyok, de közrejátszik) A világ változott meg ennyire. Idegennek érzem magam technikai bravúrjai közt. Nem akarok mesterséges intelligenciát, ilyen nincs. Csak akadályoz a munkámban, nem segít, rakoncátlankodnak a betűk, folyton felugrik egy gépies javaslat, ami zavar az alkotásban. Ne oldja meg helyettem azt, amit én akarok. Ne adjon tippeket. A nyomtatott könyv megbízhatóbb, még ha téved is, de vállaltan, nyomtatott formában, ami nem szélfalakra írt szöveg. Egyenemberek sosem leszünk, csak gépiesített zombik, akiket bambulásuk miatt nyugodtan lehet háborúba is küldeni egyszerre, világszerte. Életet nem tud reprodukálni, újraszülni se, amit elrontott. Nem vesz tudomást az idő végességéről, öröklétet hazudik magának (ez már vád, de embertelen gépek ellen nincs lelkiismeretfurdalásom). Kihalász szövegrészleteket, kezeli, besároz, felmagasztal, ahogy a rulettasztalon a golyókat dobja ki a vak szerencse. Nincs benne a természetes, ösztönös félelem, hogy nem istenek vagyunk, úgy bánik a tudással, emberekkel, mint az élettelen, lelketlen tárgyakkal. Lelkiismeret nélkül elvadul, istenfélelem nélkül szörny lesz az ember.

Tegnap megnéztem Vecsei H. Miklós Radnóti-estjét és lehangolódtam. Pedig megrázó volt, csak én vagyok gyengébben halló, nehezen viselem a hosszan tartó sötétséget, zavart hogy nem értettem mindig a szöveget, hiába énekeltek, beszéltek végig mikrofonba. Pedig jó érzékkel összevágott szöveg volt a költő verseiből, Fanni naplójából, a zenészek példás alázattal kísérték, olykor főszerepet is vállalva a előadásban, az is érthető volt, hogy nem láthattuk az arcukat, a történet, a szöveg volt kiemelve - mégis, a két órán át tartó sötét, a füst engem elfárasztott. Pedig érzékkel illeszkedtek a háttérre vetített képek is. A nézőtér vizszintessége akadályozott abban, hogy mindent láthassunk, pld. amikor leülnek, lefeküsznek. Később is kezdték, a hangszereket szállító autó lerobbant, de félórás időeltolással végül sikerült megtartani az előadást.

Ezúttal nem hatott rám Vecsei versmondása, de a társáé sem, a kiragadott versidézetek sem rendítettek meg úgy, mint máskor, a körítés nélkül, szívből elmondott versek - nagyon lefogott, visszaszorított előadásmódot választott a művész, nekem ez most nem tetszett. Ne csinálj belőle rendszert, fiam, - mondanám neki, a kevesebb nem mindig több. Persze mindenképp dicséretes a szándék, tisztelem a vállalásukat, értem, mennyire nehéz fenntartani magát egy szabad színésznek manapság. Ez a szabadság ára? Fájt, hogy nem tudok megindulni. Lehet bennem van a hiba. De továbbra is kiváncsi vagyok a Vecsei H. Miklós előadásaira. Ez most nekem ilyen volt.

2025-04-17