A face minden rossz versek helye is. Csuklógyakorlatok köszöntenek használt sorokon lelkendezőket. Megpöccent bennük valamit, ami máris „szív” - nek hívatik. A verset, ami sosem évül, prózában is énekel, lágyan/keményen, ahogy szükség kéri – azt kivetik vagy be sem fogadják. 

*

A Miatyánk imája dalkíséret nélkül, csupaszon, magára, örökkévalót ígér, kijelent. Nincs, nem lehet ellene apelláta. Ma reggel újraolvastam a Máté 6.- ot.

*

Könyörülj, Uram szolgádon, ki halott –

(február három)

Nem tehetek róla, von vállat bennem a gond. Tragédiába fúl minden emberi kezdemény. Muszáj hangosan kiáltani. Hallják meg a süketek, akik bedugták füleiket, lássák meg a vakok, akik eltakarták szemeiket, érezzék át az érzéketlenek, akik kivonták magukat a forgalomból, nem kértek az élet nehézségeiből, csak a habot nyalták róla, a desszertből csipegettek, a vonalaikra ügyeltek, a kinézetre gyúrtak.

VAN ISTEN! Járt már itt és VISSZAJÖN!

Készülj a találkozásra.

(február öt)