Időnként elcsábulok. (Mennyire kifejező a magyar nyelv!) És elolvasok egy-egy világi könyvet. Mivel kimaradt életemből Nyírő József, hát most elolvastam - pár oldal van még hátra - az Uz Bence címűt. És mindig újra és újra rá kell döbbennem, hogy semmi nem ér fel az Úr Igéjével. Hogy mit ettek-esznek ezen a könyvön is? Ráadásul egy minden hájjal megkent, durva gazfickóról szól, akinek azért mégis vajból van a szíve. Nagyon sántít az egész történet. De kicsit mégis megmutat a székely lélek tulajdonságaiból. Agyafúrt, kacskaringós agyú, úgy vakarja a bal fülét, hogy a jobb kezével nyúl át a feje fölött, szóval olyan, mint az a fa, amelyik csak göcsörtösen nő.
Végül is minden azon múlik hova emelem életemben azt amit olvasok, akiről olvasok. Lehet bálványozni is egy ilyen alakot. De sokat elárul magunkról is, mit szeretünk.
Nekem nem tetszik. Nyomába sem ér pld. Tamási Áronnak, aki az égig próbálja emelni hőseit, és épp ez benne az értékes. Nyírő nyelvezetében, mondanivalójában sem éri utol azt, akit utánozni próbál.
