/sokszor azért nem beszélek, mert elfáraszt a másik lármás értetlensége. akkora benne a lelkesedés saját véleménye iránt, hogy nincs füle meghallani engem. ez nem azt jelenti hogy nem szeretem. csak lefáraszt, és már nem találom értelmét vele lenni. egyoldalúvá válik a kapcsolat, nézőjévé leszek, és ez rossz. mert tétlenségre kárhoztat.

"aki nem szereti a saját testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát?"- ige megszólít, és ugyanakkor az is mellétársul: ki az én testvérem? "Ki az én felebarátom?"-rímel erre, és máris kint vagyok a "pusztában", hiszen az egész világ Isten kertje, csak a világ erről nem akar tudomást venni. Azóta Isten kertje, mióta az Úr Jézus megváltotta. De már azelőtt is az Övé volt. Mindig is. 

mit is csináltam rosszul? szinte mindent. (talán még aludni sem alszom helyesen.)/

2013.05.03.

Siralmas, mikor valaki meg akarja határozni, hogyan kell megírni egy önéletrajzot. Miközben a sajátját ahhoz az irodalmi közízléshez formázza, amiből ki szeretne szakadni, amit bírál. (Ungvári Tamás: Az életem enciklopédiája)

Ezt Ungvári teszi velünk, mialatt abból „alkot”, hogy mások életét viszi pellengérre, miközben nem is  bizonyíthat igazából semmit. Irodalmi pletyka ez, amitől kiüresedik az ember. Van ilyen hatású könyv. Kiszívja belőled az életet, mert kifecsegi a mások titkait, és ebből akar magának művészetet kreálni.

De nem megy neki, mert nincsenek eredeti, azaz őszinte gondolatai. Amit mások kitaláltak, abból zsákmányol magának, és rendszerbe szeretné állítani, amit nem bír létrehozni. Rendszert csak az alkothat, akinek van saját tartalma, amivel azt megtöltheti. A tartalom hozza létre a formát.

Olvasom, mert elkezdtem, de félek, hogy ez is teljesen hiábavaló, mint az eddig elolvasottak, mert semmi nem marad meg belőle, hacsak ez az ásító üresség-érzet nem, amivel reggelente leülök a gép elé. Mennyivel élőbb az a Biblia, az a megélt kereszténység, amit annyira-de annyira mélyen lenéz és megvet, hogy a lóról a gyalogparasztot lefikázó mozdulatra sem vetemedik, csupán egy-egy odavetett ítélettel söpri le a magas irodalom asztaláról ezt a barbár képtelenséget: hit a zsidók messiásában, hit abban, hogy van ezen a világon túl is élet. Pragmatizmusa határtalanul korlátolttá teszi és élvezhetetlenné az olvasást, hiányzanak belőle a lélek üdítő víztükrei.

Hozzáteszem: számomra. Megengedve, hogy igazán kitűnő memóriája van. És okosabb nálam. És minden. De mégis. ezzel együtt... Persze, tudom, hogy a Parnasszusról nem törődnek a paták alatt eltiport "bogarakkal". Sajnálkozás nélkül mondom ezt.

2013.05.05.

És mi történt tegnap? Meglátogattuk "X"-éket, és megemlítettem, kitől olvasok, amitől aztán elszabadult a zsidó kérdéskör, aminek mentén már csak a plafonon mászkálva tudtak beszélgetni. Kicsit az asztalra kellett csapnom, képletesen, hogy elérjem, az én két mondatomat is meghallgassák. Az egyik az ősi kérdésre volt a válasz, miért gyűlölik egymást a palesztinok és a zsidók, mikor egy atyától származnak, - a másik pedig egy tudósítás a jövőből: mikor minden nemzet a zsidók ellen támad, akkor visszajön Jézus Krisztus, és megvédi őket. "X" elkerekedett szemekkel nézett, visszajön Jézus Krisztus? "Y" csak bosszúsan legyintett, erőszakkal elhessegetve a mondatot, mint akinek csípi a szemét a füst. "Z" pedig mondta a magáét, nagyobbat akarván mondani a többinél: mindannyian Jézustól származunk, amit persze egyikük sem vett komolyan. Azt hiszem ezt azért mondta, mert egyszer én is mondtam valami hasonlót. Én úgy értettem, hogy minden ember Istentől származik, és Isten Jézust küldte Megváltónak, és így kapott kegyelmi időt az emberiség, lehetőséget Jézusban az örök életre. Úgy származunk Jézustól, hogy a kegyelmi időben élünk, és még van időnk megtérni, hitre jutni abban, akitől származunk. Ezt persze nem tudtam kifejteni, ahhoz már nem volt türelme, sem füle, hogy meghallgassa. És ez a legnagyobb baj, hogy anélkül mond ítéletet az ember – bármiről -, hogy leülne és meghallgatná, megértené, felfogná és megemészthetné, amit tudnia kellene. Így mindenki csak vagdalkozik, és a szavak egymásnak esnek, vívnak, sebeznek, ölnek. Miközben az élet vonata mellettük robog el. Azért nagyon remélem, hogy valamelyik megállóban sikerül felugraniuk rá.

Kis ízelítő abból az iszapbirkózásból, amit egy csak a  padban ülő keresztyén végez naponta, az Úrért.