Minden írás nyomorult kísérlet megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Isten szeret. Isten eljött hozzánk, megváltott, az  övéi vagyunk. Minden, ami nem Róla szól, hanem rólunk, a mi életünkről, kísérlet. Magyarázkodás arról, amit kaptunk, amit felfogtunk. Magunknak is, mert elsősorban mi szeretnénk megérteni a felfoghatatlant. 

Olvasom a jobbnál jobb regényeket, életrajzokat, eszmefuttatásokat, filozófiákat, elméleteket - de mind abból a szándékból fogantak, hogy megértsék az életet. Már sokan meghaltak, ott túl már tudják a valóságot, már semmit sem javíthatnak azon, amit itt alkottak, pedig biztosan nagyon sokat lecserélnének mondataik, állításaik közül. Már késő. Akik pedig még "felülről szagoljuk az ibolyát", olvassuk őket, de csak vergődő életükről, kínjaikról szerzünk tudomást, a megélt életük irigyeljük, vagy sajnáljuk, ámulunk, kicsit bele is éljük magunkat, a kalandvágyó borzongásával, ugyanakkor mégsem cserélnénk velük. Mert az igazság nem a könyveikben van. Sőt, az igazság nem könyvben van. Életre kell kelnie a leírt igazságnak, hogy valóság, élet támadjon belőle. Csak az emberi szív képes erre a változtatásra, metamorfózisra, újjászületésre. Csak az ember legmélyebb lényege tudja megeleveníteni a leírt szót, a kijelentett igazságot, és ez ráadásul egy esemény, ami tőle függetlenül, mégis benne valósul meg: amikor BEFOGADJA. BEVESZI. Akkor történik meg. Meghal az addigi, megszületik az új. Új szem, új látás, új élet. Megújult ember. Más ember, a régi köntösében, de új szívvel, új lényeggel. EZ KITÖRÖLHETETLEN, ELPUSZTÍTHATATLAN. Kiránduljon bár testileg (lélek, értelem, érzés) bármilyen területre, nem változtathat azon, ami tény. Kicserélődött. Új ember lett. A régiekből semmi sem hathat rá már úgy. Lepereg róla. Mert már mennyei.

Ugye nyilvánvaló, hogy Krisztusról beszélek? Az Ő munkájáról a Benne hívőkben.