Bölcs Salamon miután Istentől minden képességet megkapott, amire ember igazán vágyhat, rádöbbent, hogy semmire nem megy vele az ember ezen a földön. Hiábavalóság. Pedig olyan bölcsességet kapott az Úrtól, amit ember azóta sem kapott. Hozzá hatalmat és gazdagságot is.

A világ nem változik, alapjaiban. Akkor is, ma is, ugyanazon elvek mentén működik.

Salamonnak, miután mindent kipróbált – minden, amit emberi szem-száj kívánhat, - mivel a bölcsességgel a gondolkodás együtt jár, élete vége felé meg kellett állapítania, hogy egyetlen értelmes célja van az ember életének: ha féli, azaz tiszteli Istent és megtartja az Ő parancsolatait.

A Prédikátor könyve erről tanúskodik.

Mikor elérsz egy bizonyos szintet életed folyamán, akár vagyonban, akár hatalomban, akár tudományban, észreveszed, hogy igazából nem tudsz kiszállni abból a körforgásból, amibe az életeddel, a legjobb szándékkal kerültél. Hacsak meg nem halsz. De élni, értelmes célt kitűzve csak itt lehet és kell. Minden ízed ezt kívánja, diktálja. Ez az isteni parancs is. Erre vagyunk kódolva.

A háborúságok onnan vannak, hogy nem azonos szinten – ez nem azonos a színvonallal – éljük az életeinket. És ezeken a mértékeken csak erőszakkal lehet áthatolni. Mert nem érheted el, hogy a másik ugyanúgy gondolkozzon, mint te. És ha megtenné is, ketten lennétek ugyanabban a helyzetben, ahonnan meg szeretnétek győzni a többieket nem a magatok igaza, hanem a felől, hogy van más is, keressük együtt. Lássunk másként. Nézzük meg más oldalról is, hátha az elefánt nem is az, ami. És ha sikerülne is, az elefántról kiderülne, hogy tényleg az, és amíg körbejárod, hogy ezt megtudd, eltelik az életed. És még mindig ugyanott vagy, ahonnan indultál.

Bölcs Salamon is erre jutott. A legnagyobb bölcsesség, amit felismert az, amit a könyve végén mond: Mindennek summája ez: Az Istent féljed, és az ő parancsait tartsd meg, mert ez az ember fő dolga.

Mert jó gondolkodni, de gyötrelmes is. Iszonyatos harcokat vív az ember gondolkodás közben is. Aztán ha meg eljut valamilyen meggyőződésre e tevékenysége mentén, akkor meg annál inkább háborúznia kell, hiszen az ember cselekedni is akar a meggyőződése mentén, - ettől ember! – de ez olyan akadályokba ütközik, amit lehetetlen békésen megtenni.

Be vagyunk zárva ebbe a földi létbe, eljuthatunk akár a legtávolabbi csillagokig is. Mentalitásunk, erkölcsünk meghatároz. Nem tudunk kibújni alóla-belőle.

Mert van egy törvény, ami magasan felettünk lebeg: az isteni. Ez az a mérőzsinór, amihez képest létezünk, akár akarjuk, akár nem. Elrugaszkodhatunk minden eddigi emberi elgondolástól, fellázadhatunk az egész világ ellen, magunk mellé állíthatunk egész regimentet, új kormányt alakíthatunk, és bevehetjük a világot vele, de az alól nem menekülhetünk, hogy emberek vagyunk. Meghatározni magunkat a világmindenségben, azzal a megszerzett tudással együtt, amit kaptunk – nem lehet csak valamihez mérten.

És ha az ember őszinte, mert e nélkül lehetetlen igaz választ kapnia, eljut oda, ahová Salamon. Aki, bár kisgyermek kora óta tudta, ismerte az Igazságot, Istent, mégis kipróbált mindent azzal a bölcsességgel és hatalommal, amit ajándékba kapott Tőle, hogy a végén visszataláljon élete céljához.

Mert ez a legfontosabb: megtalálni azt a célt, aminek elérése érdekében összpontosítani tudod összes energiád, képességed, amit mind ajándékba kaptál, hogy értelmesen leéld az életed. Igen, Isten dicsőségére. És ha nem úgy élted, de őszinte vagy, rájössz, hogy lehetetlen úgy élni, mégis meg kell próbálni, és ez ad egyedül értelmet annak a küszködésnek, amit átélsz, amíg élsz.

Viaskodik az ember még álmában is, győzködi az embereket a maga igazáról, amit a legjobb indulattal hisz, és verejtékesen ébred, rájön, hogy nem sikerült úgy élnie, ahogy lehetett volna talán, és azzal együtt, hogy ez harcba, veszekedésbe, vitába, háborúba került volna, mégis így lett volna értelmes, ha már békés szándékkal nem volt elérhető. Aztán felébred, és azt mondja: hiábavalóság lenne úgy is. Erőszakkal senki szíve nem változtatható meg.

Élünk, mint szálkák egymás mellett, nem hajolunk egymás felé, pedig szikkadtak vagyunk, és mindnyájunknak esőre van szükségük, hogy derekunk meghajoljon és felbírja segíteni a másikat az úton, amin életünk célja felé haladunk, hogy végig tudjunk menni.

Nem vagyunk magunkra hagyva ebben, nem vagyunk egyedül. Mert az, Aki ezt a célt értelmes szívünkbe véste, Isten, aki volt olyan és van olyan irgalmas és nagy kegyelmű, hogy lehajoljon és lehajoljon, és újra lehajoljon hozzánk. Mert, ahogy Salamonnál is kivárta, amíg rádöbbent az igazságra, most, hogy közénk jött a Fia által, még inkább megismerhetjük valóban végtelen türelmét. Az Őt félők iránt. Akik – mialatt Ő végtelen türelmét gyakorolja felénk – rájönnek arra, amire Salamon. És akkor felismerik Benne a Hajnalcsillagot.

2013. augusztus 10.