Mesélni az az ember tud, aki szeret.

Igazat mondani pedig az, aki meghalni is képes azért, akinek mesél.

Az írás, mondás önmagáért semmit sem ér. Mennyi szót fecsérelt el így az ember! Mennyi mesét és mennyi történetet!

Isten jegyzi minden szavunkat, tettünket. Valakinek fontosak vagyunk annyira, hogy ránk figyeljen.

Fel tudjuk ezt fogni?

Mikor a szándék, akarat és tett egyesül a szívben élő igazsággal, megrendülnek a dolgok.

Ezért is mondja az Írás, az úgy legyen úgy, az igen igen a nem pedig nem.

Önazonosság. Mert hogy a szívben dőlnek el a dolgok.

Mikor verset ír az ember

dalolni kezd szíve

mikor ébred bent a reggel

mosolyra derül fel

és „tehet” erre bárki

pfújolhat, sziszeghet

az öröme erejét

semmi sem töri meg

Nem tudom, mikor éltem át legutoljára az "üldözést" amiatt, amit hirdetek, írok, de a napokban sikerült szert tennem egy újabb élményre. 

Ma érett meg bennem ez az infó. Üldöznek tesókáim! És ez most kifejezetten jó. Hiszen csak azért, amit gondolok. Hiszen csak azért, amiért úgyszólván "gondban" vagyok. 

Terhesen az Isten iránti szeretettől és a közeg ellenségességétől. 

Arra gondoltam, hogy az Úr Jézus garantálta nekünk ezt, és nem mentett fel alóla. 

Éppen ezért küldte el a Vigasztalót, mert szükségünk van rá.

Mindig olyankor nyugszik meg rajtunk, mikor szenvedünk az Isten szerelméért, ami kitöltetett a szívünkbe.

2014.05.20.