(Kurta Kázmér: Két fa - olajfestmény)
Isten azt mondja az embernek, elvesztél. De én eljöttem érted, megtaláltalak és megmentettelek.
Isten azt mondja az embernek: elraboltak. De én kiszabadítottalak.
Azt mondja neki: meghaltál. De én feltámasztottalak.
Fegyvert adtam neked: Én vagyok a te fegyvered.
Hogy bánni tudj velem: ismerj meg engem.
Ekkor senki és semmi nem tud elbánni veled.
Mert én elbántam már a világgal.
Az ember nem hall, nem lát, mert halott. Csak Isten él. És akik benne vannak.
A feltámadtak. Mint én.
A kereszt nem üres: rajta van az ember.
A kereszt üres: az Ember feltámadt.
Az Ember: Jézus Krisztus.
A keresztre felvitt engem is magával.
Rajta haltam meg én is.
Benne támadtam fel én is.
Hogyan hordozom mégis Krisztust magamban?
Minden test szétporlad.
Aki a testben él, soha.
A test halott.
Csak a léleknek lehet reménysége.
A gonosz, aki elkárhozott, a testet használva gyötri a lelket.
A gonosznak nincs teste. Nincs háza.
Ezért jön, elrabol, kifoszt, beköltözik.
Az ember házába.
Ott van vele.
És gyötri a lelket.
Kiűzni onnan Isten ujja tudja.
És megteszi.
Ahol Isten van jelen, onnan a gonosz távozik.
Visítva, végleg.
Az ember szabad lett.
Engedd be házadba Istent.
2017-03-31
Nászta Katalin
