(babonák napja – péntek tizenhárom)
Jó verset akarsz írni?
Kinek?
ezt döntsd el
aztán kezdj neki
adj bele mindent
a különleges élményhez
az angyalokat ne felejtsd
legyen benne remény és lélek
ha fájlaltatni mered az embert
de ha puskaport raksz alája
hogy dörögjön, mint az ég
duplázd meg pár káromkodással
szennyes szóval, úgy szép
és éles, mint a lét
kóborlóknak írsz
hajléktalannak
ne feledd a zsíros szót
ekkor ne használj édességet
csak borsot, sót
sok-sok sót!
csípje más szemét is
a füst, ami téged bugyolál
a szag, a bűz, facsarja orrát
ha idetalál
de ha tisztes emancipáltnak írsz
akkor szivárványt fess a falra
az arcra, mindegy
csak feketét ne használj
a legjobb, ha a nagyiknak írsz
unokákról - meg egyebek
gőgicsélő hajnalocskákról
megszemélyesített felhőkről
ne karcold fel véletlenül se
a horizont alatt a földet
ne láttasd a sarat a port
a szelet, a lidércfényeket
hagyd ki a hidegrázós estet
az éjjelek iszonyatát
magányosnak ne meséld
páros csókok buja illatát
ha tetszeni akarsz persze
és érdekel a vélemény
de ha nem, ontsd csak a verset
hiszen költő vagy, mi egyéb?
aki dudás, az szól, ha így van
de szól akkor is, ha úgy
nem számigálja falatod a szádban
abból él, amije neki van
dérrel-dúrral, vagy épp csak lágyan
mintha meg se érinthetne
miközben tudják ott a mélyben
rezdülései téged értve
behálóznak, beszőnek
rongyos gúnyád ragyogni kezd
látszani fogsz
nem is tudod mitől lesz olyan
meleged
vagy fagyosan rossz napod
rászoksz, mint a szerre a hegyen
amikor összejöttetek páran
és szippantással kóstoltatták
veled az éginek hazudott szálat
ilyen a jó vers
beléd kúszik
elfoglal, kibérel magának
s ha szabadulsz
kifosztottan
csórén állsz huzatos házban
2018-07-13
Nászta Katalin
