1.

Elementáris volt találkozni a hírrel.

Nincs bűnöm! Felmentést kaptam! Nem kárhoztatnak!

Ez lökött ki az utcára, hirdetni: éljetek vele!

A vallás savanyú képe taszított. Anyós arca volt.

Szigorúsága tuszkolt a törvény épületébe.

Csepegtették a tudást a bűnről, mint titkos élvezetet.

Tükör volt a törvény, romlott arcunkat nézte.

Az evangéliummal felszabadulásunk ért utol.

Ki sajnálta a köteleket, a láncokat, a kulcsok csörgő zaját!

Kiszaladtunk a terekre hirdetni mindenkinek!

Volt, akinek kellett. És volt, akiknek nem.

Utálták, mint a pestist, örömünket, a szabad rendet.

Vágyták ugyan, de nem a kényszerítettet.

Nem értették, ez belülről fakad,

hozzá maga Isten ad muníciót!

Hinni meg – vélték - olyan ostoba dolog,

s tovább nyögtek a tudás falai alatt.

Mondja az Írás: ez a hír a bolondoké.

Öröm van bennük,

mint eszement tiszta lelkekben,

kiknek vétkezni még nem volt idejük.

Gyermek. Mindent hisz. Semmit nem remél.

Boldog állapot. Itt a titok.

Tudás nélkül higgy, mit se várva.

Remény hitbéli tudás után kapható,

de erő azonnal. Mértéktelenül.

S robbansz. Nem, mint az élet.

AZ már benned van.