Az ember megszereti azokat, akikkel gyakran „találkozik” még ha csak virtuálisan is. Kötődni kezd hozzájuk, s egy idő után hiányérzete támad, ha nem reagálnak. Majd, ha személyesen is találkoznak, enyhül valamelyest ez az érzelmi függés, helyére is kerül, de csak ideig-óráig. Hamar visszanyeri elsőbbségét az eddig megszokott. Milyen erős az első benyomás! A kialakított kép erőteljesebb, jobban szeretjük. Hiába szembesülünk az igazival, az elképzelt mégis a helyébe tolakszik, ahogyan levesszük a valódiról a tekintetünk.

Nem azt akarom boncolgatni, milyen és melyik a valódibb – csak a hozzá fűződő viszonyon gondolkodom. Mégis azoknak van igazuk, akik azt állítják, hogy bennünk alakul ki a másik? Mennyire lehet hiteles így bármilyen tájékoztatás? Egyáltalán, száműznünk kell az objektivitást, mint hazug szempontot? Ilyen alapon a baráti csoportosulásoknak van létjogosultsága. Minden téren.

Erre már rég rájöttek azok, akikről tudunk. A világ így működik. Akiről nem tudnak, az magára vethet. Elmulasztott valami lényegest. Nem engedte, hogy másokban kialakuljon róla valamilyen kép, és ha ennek ellenére kialakult, nem hagyta őket szembesülni a valódival – hogy dönthessenek: akarják vagy sem.

Megszeretek egy embert, akivel soha nem találkoztam addig, nincsenek róla előítéleteim, azok után alakítom ki a véleményem, amit tesz értem, például közli az írásaimat. Elképzelek róla ezt-azt, biztosan mellé is fogok, de nem számít, mert nem találkozunk soha, csalódnom sem kell a valódiban. Ha mégis, akkor saját elképzeléseim csapdájába estem. Csak magamat okolhatom. Jó iskolája ez az önismeretnek is. Mennyire megbízhatatlan vagyok, nem?

Arra sincs garancia, hogy elkerülhetném a csalódást, ha élőben találkoznánk. Nem ismerhetünk meg senkit teljesen. Még a hozzánk legközelebb állót sem. Ezért írtam azt: az ember egyedül van, még ha nem is. Lehetetlen mindent elmondani, mindent kifejezni, ami bennünk zajlik. Mi sem értjük igazán magunkat, ha nagyon őszinték vagyunk, ezt nyugodtan bevallhatjuk. Igyekszünk valamelyest ügyelni magunkra, de nincs garanciánk a sikerre.

És ha az elképzeléseink mentén alakítunk véleményt, akkor szükség van egy prototípusra, akihez mérten képzeljük el magunkat vagy egymást. Azt hiszem, ezt a mintát keressük egész életünkben.