Ha nincs az asztal másik oldalán

velem szemben, aki ül és hallgat

s nem veri vissza vallomásom

kinek mondanám el, ami fáj, ami foglalkoztat?

Milyen isten, vagy melyik lenne

a felhozatalból, akit elém raknak,

hogy biztosan tudjam, nem süket, nem harap,

megért, együtt is érez velem

és nem csak tudja mi az a jogorvoslat

amivel ügyemet intézni lehet,

azt is kimondja: szeret, szeret, szeret?

(Elviszem azt a csomagot annak a tűzvészkárosultnak)

Míg nem volt, magamnak mondtam igéim.

Cselekedtettem, éltettem őket.

Ürességem nyilvánvaló,

szomjúságom oly egyértelmű.

Vízre vágytam és kenyérre.

(Elalvás után anyám alig tudta kiszedni számból a galacsinokat)

Micsoda Isten vagy Te, Uram!

Mikor még nem is tudtam Rólad

hagytad, hogy felnőjjek, törjek-zúzzak

-nem estél kétségbe, mit meg nem teszek majd-

a gyufát s azt a cérnát kihúztam/elszakíthattam!

Jobban értettem szavaidat, a kimondatlanokat

mikor még nem ismertelek.

Jobban ismertem a kegyelmet,

mikor még rajtam nem könyörültek.

Mikor a hiány szűkölni kezdett

s bensőmben az üresség kiabálni,

akkor kezdtelek keresni, utánad vágyni.

És megjöttél, ahogy megjöhettél, úgy ahogy senki.

Ahogy más járni nem járhat, jönni sem jöhetne jobban annál

ahogyan te tudtál megjelenni.

Micsoda Isten vagy Te, Uram

hogy engeded magad megalázni, meggyötörni, halálra kínozni

még mielőtt a feltámadást világosan látni!

Méltatlanoktól gyötörtetve,

bizonytalanságban haldokoltál,

s akiket úgy szerettél, hogy ellent nem álltál

hagytad, megtegyenek mindent, mit nem szerettél!

Elégtétellel nem törődtél.

Ó, Uram! – mondom, miközben

szavaim súlyát fel sem fogva

mint tudatlan bogár, mezei egér

keresgélek a puszta-puszta réten/téren

ahol nem látszol, mégis egyedül Te, Aki Vagy!

És kiteszem ugyan de nincs rá szükség.

A felkiáltójel Te Magad Vagy.

Szeretlek, Uram, mint anyját az unokám,

mint szellő a kertet, virág a napot,

szeretlek Uram, mint aki elhagyott,

akihez visszatérsz, akitől el sem mentél,

akire úgy vársz, jobban bárkinél, bárminél!

Nem ül annál az asztalnál senki,

mert beköltöztél a házba, ami vagyok.

Itt Te vagy az Úr és én a vendég.

(elolvasom a verset: két oldalra futotta…)

Utóvers

én nem leszek a szavak temetője

a rothadtak úgyis kipusztulnak

az élők meg örökké virágoznak

légy hát te is velem, ha szeretsz

hagyjad a dagadt ruhát másra

cipelje Ő a kosarat

ki a szavak feltámasztója

2020-03-26

*József Attila: Mama