INTERJÚ

Cseke Gáborral - 79. születésnapja alkalmából

Azok közé tartozik, aki nem hagyja abba választott foglalkozását, ami hivatássá nemesült életében: az írást. Szinte megszámolni sem lehet, annyi cikk, riport, recenzió, esszé, vers, tanulmány, könyv került ki a keze alól - nem beszélve azt a regimentnyi embert, aki neki köszönheti beleszületését, vagy éppen újjászületését az irodalomba. Saját kötetei sorakoznak a MEK oldalán is, hozzáférhetők a kíváncsi olvasók számára, de azok is, amelyeknek szerkesztése az ő nevét dicséri.
Költőnek indult, újságíró lett, majd sorra jelentek meg verseskötetei, riportjai és regényei, válogatásai a kortárs, a közel- és távolmúlt irodalmárai, hagyományőrzői, árnyékos oldalon tengődő, elfeledett, vagy a kánonba soha be nem emelt költőiről, íróiról. Szívügyének tekintette az elmúlt, romániai diktatúra elnyomott, mellőzött szépíróinak felkutatását, megőrzését. Az internetes világháló megjelenésével blogjai tucatját adta közre, számos internetes oldalt egyedül működtetve. Kitartó munkája, lendülete, szélesre tárt karjai helyet biztosított az élet mellékvágányaira került alkotók számára is, nagy érzékenységet mutatva az elesettek, kisemmizettek léttörténetei iránt. Előítéletektől mentes hozzáállása olyan internetes oldalhoz is elvezette, mint a Káfé-főnix, amelyet korábban némileg más néven Erdélyből a világ távoli sarkaiba széledt Gergely Tamás és Jani István, majd Horváth Sz. István alapított, működtetett – széles érdeklődésű, világszínvonalú oldallá építve, bővítve, többszörösen újjáteremtve azt.

Cseke Gábor 1941 július 29.-én született Kolozsváron, fiatalon felkerült Bukarestbe, ahol az Ifjúmunkás lap főszerkesztője lett, később az Előre szerkesztője ugyancsak a román fővárosban. Nyugdíjasan Csíkszeredába költözött feleségével, szülei sírja közelségébe. Irodalmi-olvasó köröket működtet, jelentős szerepet vállal a város kulturális életében. Része van a fiatal tehetségek felfedezésében, könyvbemutatókat tart, zenei, festőművészeti, színházi előadások, rendezvények állandó látogatója, nézője. Kevés lelkesebb, kitartóbb embert találni az ő korosztályában. Ám az idő hatalma alól ő sem vonhatja ki magát.

Email-ben kerestem föl.

Kedves Gábor!

Közelgő születésnapod alkalmából egy interjút szeretnék közölni veled a Litera-Túra oldalán. Sokunknak vagy a felpártolója, irodalomba-ölelője, újra felfedezője. És tapasztalatod, munkabírásod, szerény visszahúzódásod, másokat előtérbe emelésed példa is. Most mégis arra kérlek, tekints el ettől és válaszolj úgy ezekre a kérdésekre, mint a jó tanítónéninek a nebuló az első napon, amikor rájött: írni is tud.
Szeretettel készült kíváncsi kérdések, amikre várom a válaszaidat! – írtam neki. És megkaptam őket.

Ám mielőtt nyilvánosságra bocsátanám őket, egy rövid előszóval élnék.
A szerkesztés, mint legfőbb tevékenysége, hatalmas erőfeszítést jelentett Cseke Gábor életében az utóbbi időben, azzal együtt, hogy nagy örömökkel is szolgálhatott számára. Azt hiszem nem volt boldogabb érzés, mint mikor felfedezett egy friss tehetséget, új alkotót, vagy egy rég elfeledett értékes írásra bukkant valamelyik könyvtári rakományban. Az idő azonban senkit nem kímél, s bekövetkezik az, amit nem szeretünk, a búcsú. A Káfé-főnix a ki tudja hányadik újjászületése után úgy tűnik ezúttal valóban távozik. Működtetése egyre több energiát kíván, s amit eddig többé-kevésbé hárman-négyen tártak a világ szeme elé, mára csak a Cseke Gábor vállaira nehezedő feladattá súlyosbodott. A különféle nehézségek és anyagi támogatások híján csupán szerelemből működtetett, többször megszűnés közelbe került irodalmi és fotóművészeti oldal most valóban be akarja zárni kapuit.
Beszélgetésünk már elindult, amikor a hír utolért engem is.
Aki már készített interjút, tudja, milyen nehéz szóra bírni alanyát, bizalmába férkőzni, széthajtogatni a bozót kusza ágait, ahova az ember elrejtőzik általában. Kérdéseim megfogalmazásakor abban a hitben éltem, hogy semmi sem változott, minden a legnagyobb rendben, ugyanúgy folytatódik, mint eddig. Még válaszai előtt kiderült, tévedtem. De a kérdések már nála voltak. Csak annyit fűztem hozzájuk a végén: De azért nekem válaszolsz még?

Ez lett az eredménye.

--------------

- Mit tartasz a legfontosabbnak az életben?

- Az életet magát.

- Mit szeretsz leginkább ebben az életben?

- Azt, hogy megismételhetetlen.

- Milyen 79 évesnek lenni?

- Áldás és átok.

- Mit nem bánnál, ha elmaradt volna?

- Szüleim idő előtti halála.

- Volt-e, van-e igazán közeli, olyan jó barátod, akivel mindent, de mindent meg tudtál beszélni? Vagy nincs szüksége rá egy írónak?

- Nem éreztem szükségét. Kevés az az ember, aki nem él vissza a bizalmunkkal.

- Riporterkedtél is, nem is keveset. Mi volt, ha emlékszel, a legbutább kérdés, amit azonnal megbántál, miután feltetted? Vagy nem volt ilyen?

- Volt, de már nem emlékszem rá. Nincs riporter, aki ne esne a süket kérdések csapdájába.

- Mitől tartasz leginkább az életben?

- A váratlan hanyatteséstől.

- Sokat fordítottál, fordítasz ma is románból magyarra. Mit jelent számodra ez a foglalatosság?

- Nyelvi erőpróba. Költői ujjgyakorlat. Pótcselekvés.

- Volt-e olyan, ami radikális változást jelentett a dolgokról való véleményedet illetőleg? Mi volt az?

- Nem emlékszem.

- Ha tudnád, hogy van még huszonegy éved, mit tennél?

- Próbálnám lealkudni.

- És ha tudnád, hogy nincs hátra csak egy heted?

- Ugyanazt, ellenkező előjellel.

- Állandóan a halál árnyékában élünk, mégis mindig a születésnapjainknak fényében sütkérezünk, mint a gyermek. Milyen teremtménynek tartod az embert?

- Kutya és macska elfuserált keverékének. Próbál hűségesnek és kedvesnek lenni, de sokszor nem úgy sikerül.

- Azt mondtad egyszer a verseimre, azokat szereted a leginkább, amelyek „takarékosak”. Kevesebb szó elég lenne, hogy kifejezzük magunkat?

- Egy nyelvben bosszantóan sok a fölösleges, „töltelék” szó. Jó lenne idejében tudni pontosan, melyek azok...

- Én azt hiszem, az író az az ember, aki mindig menekül a valóság elől – legtöbbször mások történeteibe, vagy kitalált mesékbe, múltba, jövőbe – gondolkoztál azon, miért van ez? Vagy nem így van?

- Olyan íróembernek ismertem meg magam, aki a valóság elemeihez váltig ragaszkodik. Még az attól való elrugaszkodás közben is...

- A szeretet kifejezéséhez elég egy mozdulat is. Hány mozdulatot hagytál ki az életedben?

- Megszámlálhatatlanul sokat.

- Mit jelentett számodra a játék?

- Lelki szükséglet. Különösen az okos, szellemes játékokat kedvelem. És nehezen értem meg azokat, akik ezzel nem így vannak.

-----------------

ELVESZETT BIRTOKOK - versek

CSEKE GÁBOR 1967-ben megjelent kötetéből

"Konok és férfias líra, kifejezéseiben és elhallgatásaiban titkokat sejtető és szerény. Cseke a helytállás költője. Nem idealizál, nem fest elbűvölő környezeteket és tájakat: azt boncolja, ami nyers, súlyos vagy köznapi. Még a természetben is a szigorú tények elemzőjének mutat-kozik, egy tudós fanyar tárgyilagosságával.
Leglényegesebb tulajdonsága az elemzés, mintha lírai tanulmányokat írna. A tárgyat egy szövet¬tan-tudós kemény tárgyilagosságával figyeli, és ugyanilyen tárgyilagossággal vall saját érzelmeiről.
„Lírikus tanulmányíró” - mondhatnánk, ha a kifejezés nem tartalmazna valami groteszk megbélyegzést. Ez a megbélyegzés ugyanis igaztalan, mert Cseke lírája nem nehézkes, nem hosszadalmas, nem vész el a részletekben. Érdekes és nagy távlatot ígérő költészet ez." (Bajor Andor fülszövege, Forrás: MEK)

---------------

ERŐ-JÁTÉK

Hazafelé
a patakparton
– ösvény tekereg alám
kitartón.

Néha megcsobban,
erőt játszik
– nádasom lusta vízben
ázik.

Bomló bugái
szelet nyalnak
– bólogatnak délnek,
nyugatnak

s ha észak vagy kelet
parancsol
– amerre szél fú,
arra pancsol.

Ha kell, a vízbe dől
egészen
– feküdj csak mellé,
próbaképpen!

Gyökeret vet
otromba lábad,
s majd karcsú lesz
– figyeld a nádat!

Végtelen víz
csiklandja talpad,
elégedett a nádas
– hallgat.

Néha megsuhan,
erőt játszik
– öklendezve futok
a fákig

hazafelé,
a patakparton...
ösvény tekereg alám
kitartón.

------------------------

SZITOK, IMA

Silányat gajdol ez a föld,
mi se jobbat.

Kutya is azt ugatja, ami van,
éjjel a holdat,

nappal sovány nyulat űz,
talán eléri.

Friss levél nyílogat a fán,
lehull a régi.

Nyomukban a szorongás
belevacog a versbe,

gyomlálgatja lengő hajunk,
s festi deresre.

Köd száll fel a kukoricásból
– szitok? ima? –

töményen gondol így a szeszre,
akinek nincs mit innia.

---------------------------

MA IS...

Ma is kántálnak katonáink –
verik az utat,
s dalolnak.

Verik az utat,
úton a port,
füvön a deret,
s gyakorolnak.

Verik a havat,
s ha van,
a szőke sarat,
dideregve a sorba szorulnak.

Ablakunk alatt vonulnak éppen,
így hallom őket, félig ébren,
verik,
verik álmom mezejét,
s a katáng szirmai hullnak.

----------------------

HANGYA-SEREGEM

Valami nyomaszt, már
hetek óta –
bennem
köd gomolyog,
völgyeimet kitölti,
a készülődő füstöt visszanyomja,
riadt vagyok.

Vágyam:
a föld, mely bizton elaltat,
elhordoz,
amíg élek,
végtelen mezőkről álmodom,
dombon kószálok,
hogyha
félek.

Elég szorongás moccan,
s szétrajzik,
szívemből indulnak hajnalonként,
járják a hangyák útjait,
szabályosan,
kimérten,
s ha ágyba fekszem,
dolguk végezetten
ülnek el ők is,
szépen.

Különben: tudom,
mi lesz holnap.
Szeplőtlen ég, varázzsal.
De addig?
– meg kell küzdenem
minden nagyszájú
nyavalyással.

Aludjunk.
Hisz az élet
lépett ma is egy mozdulásnyit,
szívem barlangja
egyre szűkül,
hangya-seregem csöndben ásít.

-----------------------------------

Nászta Katalin: Búcsú

Cseke Gábornak

mikor megszűnik egy lap
kihúzzák alólunk a tálcát
min díszelegjünk nem marad
ez fáj, nem a megszűnés maga

önzés minden ragaszkodás
ha jól meggondolom
nem azért szeretünk, mert jár neki
hanem mert nekünk jó nagyon

mit számít miből készítették
hány anyag tört érte s benne össze
hogy azzá váljon, ami lett
minket kínáló két tenyér öröme

jó volt kávézni teraszán
s hogy romba dől
menekülnünk kell

kivonulásával, mint Sámson
oszlopunk kidönti
s föl kell röpülnünk
nehogy maga alá temessen

de ő tudta ezt

ezért a terasz addig állt
míg a nagy útra késznek érve
a gólyafiókák megerősödtek
hogy ott, ahol majd földet érnek
a landolás sima és következetes legyen

de hol lesz a hely, ahova
minden tavasszal visszatérnek?

(2020-07-22)

------------

Isten éltessen kedves Cseke Gábor, jó humoroddal még nagyon sokáig, mindannyiunk örömére, de az enyémre kiváltképp!

-----------------

(Szerk. Nászta Katalin)

https://www.facebook.com/literaturamuveszetimagazin/posts/3134998733258410?__xts__%5B0%5D=68.ARD-L3hLzufl87ZE2D8jPned0CPVgB4tiulbXVvMK-gAMHMrcBlQ7rcinTelqYFUg4CtIRs0wmUH44FDuD0FrkhRB_cUzXKaiB44-m8KLF7nSKdy1CiqOboaRFtp5YsvxapP9rRAOrTo2P69WRB7Ge88cfec4rahqfB4T1XNjQtvuYHh64LGvMql1aowM9fo0T5VKFcquUyvWi63XxT5Z-CjJlO9sXQS-dOW4eX0Y0uKq9e08EAZlVgAdmFXkEiBViuxy953_pS6Bhv9s7YfjBH_PZCoPwCGUH7wjDcWHoDuFk2GzvUPgEJUQcutw6Qv2K8f2B8x4-y99pawzHCFC_X8aVh1S36brap2DiTufR-hxzi1pUl9hntp8gdOxQWgmE9nMOoQx9k_R87956pH_8Xl4jf6fuLfg8JIRck7DLKEfvQVRHbeIeTBkcppfrsI1f3cxgb1NCO-dJIjt1lf9BuzVIJ9BRBw-kzKUM77Cnu1C7eZfrZSr9rG&__tn__=K-R