(és nem leszek konkrét)
a gondolatok elszaladnak, némelyik hosszútávfutó
vannak sprintelők, cammogó botladozók
(a betűk meg híznak)
nem tudom kivonni magam
az élet felülír elképzelést
nem akarok uralmat fölém
de fedél nélkül nyakamba az ég
zuhan, hull, olykor rám simul
bebugyolál, majd magából kiköp
undorodik, megkíván újból
határt húz, hazát von körém
hasadékokon úszik be a lét
a legkisebb repedést megtalálja
szétnyitja bensőm, nem csodálkozik
azon mit talál, mit keresek még
költök, nyilvánvaló
mint reggel az indulás
rímek, ritmusok tolakodnak
s buknak tollamról az élet falára
ezer gondolat
olyik, mint a nyúl
másik lomha tag
félszegen húzódik meg a sarokban
nem alakult ki véleménye
vagy csak magának tartogatja
a világról, meg hogy mi zajlik abban
mitől tart
s félelem-e vajon
mikor a borsót mindenki falra hányja
az sem számít, hogy lepereg
vagy lejár szavatossága
fölöttük kavarog, holnapot temetve
