Szálkásan, jobbra
Miért van az, hogy elfogy a kedves
kíváncsiság az emberekből?
Tudom a választ, de ne azt mondd.
Hazudj nekem valami szépet.
Mesélj, ha nem megy másként, mint anyu
az esti lefekvés után az ágyban.
Már ettől is jobban aluszom.
Ráfeküdtem arra a ritmusra,
amiben a hangját zsongani hallom.
Betűim kiegyenesedtek.
Szálkásan dőlnek jobbra a papíron.
Visszatértem az őspapírhoz.
Megemlékezem Gutenbergről
s hála zeng fel a szívemből.
Szakítás
cudar idő ez, magára szoktat
minden nap várom a hangját
jelezze tud rólam, szemmel tart
boldogan hasalok el a nappal
szavazás ’lennék lengőn áldó’
kiáltó szó a pusztaságból
idesüssetek srácok, a palló
inog, beszakad mindjárt – hahó
vagy úgy megkedveltétek a hullást
önként vágjátok el zsinórját
hulljon a férgese jelszóval ugortok
a semmibe inkább?
nincs szebb öröm a kárörömnél
de kinek kell győztes ki ennek örvend
most temetik fél országát
aggódik, nincs sírjára virág!
te, ki onnan a föld széléről
bekiabáltál kígyót-békát
hízik a májad most, hogy senki
nincs, aki tapsolhatna téged?
nézi a jégbefagyott eső
terhes földjét míg magába szívja
gyűlnek a kukacok seregestől
folyton rágnak, ez most már így van
ezt akartad a pusztulását
azt hitted kimaradsz belőle
ez lett utolsó tévedésed
ki marad sírni feletted
tulajdonképpen kimérákat
álmodtam magamnak itthon ülve
olyanokat, hogy megértenek
valakik valahonnan messze
nem a posta, hanem a szellem
hozta-vitte szavaink köztünk
erős remény köt velük össze
jó álmodni őket
nem adok több eshetőséget
szentenciákat mondok, kijelentek
cölöpöket ütök az égbe
megállítom viharod, szeled
legyen mi mozgott mozdulatlan
de pulzál, dobog, ver, üt, remeg
félelmetlenül – mintha vég lenne
de ez még csak kezdete
Az a dolga
Lehet gyászolni azt ki sosem volt?
Aki nem élt, aki neked halott
lehetett csak és az is volt?
Erősebb mindennél a képzelet.
Abból kitörölni, temetni nem lehet.
Láttam ilyen betegeket.
Az embereken koloncok voltak.
Az életnek az a dolga,
hogy érintsen, fogjon.
Ők mindig másra vágytak.
Nem elégedtek meg semmivel,
amit igazán láttak.
A koloncot nem érdekli, aki hordja.
Viselje, az az ő dolga.
Igaz. Milyen ostoba voltam.
Kolonctól vártam a boldogságot,
hogy megköszönje nekem,
hogy hordtam.
Abszurdum, ilyet nem kérhettél.
Nincs benne hála, hogy is lenne.
Léte a te gondod.
2020-12-04
