nem vagyok álmos
ébren akarok lenni
mikor visszajön az Úr
2020-12-25
-----------------------------
2020-12-26
lehet tanulni a csodálkozni tudást?
a tudással mindig tömjük az agyunk
minél több van a fejünkben
a csodáknak annál kevesebb hely jut
végül, ha nagyon sokat tudunk, nem is marad
pedig hinni csak a csodában lehet
ha fogyna a hit a nagy tudás miatt
mint horgonykötél, még mindig ott a remény
felelősen hinni nem lehet
ezt a tudás akasztotta nyakunkba
hinni csak felelőtlenül, boldog reménykedéssel ...
és máris egyben e bűvös hármas
a hit, a remény s az ámuló-képesség
egymást támogatják s fiatal maradsz
nem kövül arcodra végérvényes tudás
nem attól lesz barázdált: annak ellenére
csillogó marad az a tekintet
kigyúlt szemünkben a hitnek lángja
megtérésünkkor egymásban ezt kerestük
s összeforrt szívünk mert hitünket láttuk
maradt-e még a csillogásból, testvér
hogy felgyújtsd bennem a pislákoló lángot
amiről az Úr azt mondja – ki nem oltja
új lendületet ad, új reményt
emlékezz, milyen szomjas kíváncsisággal
forgattad legelső gyöngyszemeit
az igeköveket, amikkel utad kirakta!
hogy tetted lábaid előre rajtuk!
az addig-tudás sötétjéből szemed kidugtad
s látni kezdted az ösvényt, az igazit!
hajtogattad a tudásdzsungel indaszálait
mik egyet: visszahúzni akartak!
de az a Csillag fényét nem a Naptól nyerte
vonzásának nem állhattál ellent
mentél felé, eléd rakott igekövein
tiszták voltak, belülről csillogtak
rajtuk a járást el nem vétetted
egyikre az volt írva: jöjj!
húzott, vonzott tisztasága
a másikon az állt: ne félj!
bátor lettél, aggódókkal nem törődtél
a következő azt üzente: ugorj!
s landoltál ígérete talaján
a földszín felett nem fél-, egész centivel!
ostoba – sütötték rád a bélyeget
beszűkült, ellenzős szektanövendék!
te az örökkévalóság ösvényét róttad
nem ért már el a múló enyészet
emlékezz: örök az út, az ösvény
ha egyik lábaddal lecsúsztál róla
ott a szó a következő kövön: térj meg
nem idegennek, ezt neked mondta
tudja, az Úr tudja ki vagy
ha meghallottad s ráléptél az útra
válaszoddal magának örökre elpecsételt
vesd hát le kishitű gönceid
mik visszahúznak, gáncsolnak fércszálakkal
hagyd a csüggedést, kétségbeesést
mint anya a dagadt ruhát másra...
engedd el a mázsás kötelet
hogy nem bírod, elestél, kivetnek, méltatlan lettél
dobd ki e vádló gondolatokat
fuss ígéretéhez vissza, mely tiszta
hogy nem vet ki semmiképp, ha hozzá jöttél!
csak aki hallott felőle, térhet meg!
csak az hallhat, akinek van füle!
a halló fület is ő adja!
egyedül a válasz a tied!
ígéretei nem változnak
jót, többet gondol felőled!
nem fogyott ki házából a kincs
még nem láttad a legnagyobbat, legszebbet, leggyönyörűbbet!
emlékezz, ő mondta – megrázom még egyszer a földet------
de az övéi le nem hullnak róla!
szárnyára kapja, s viszi őket!
