Marad a vallomás,

hogy én és te – nem a mi.

Marad az én- és önhiány.

Kimaradtunk – és szinte mind.

Nem segít már: „ha tudtam volna”,

Nem segít ezen semmi, sem

a kinyújtott kéz, kitartott jaj –

hisz amit tettünk nemzetem,

másodlagos. De hogy mit érek

s nekem mit érsz te –  

ez marad végül: vallomásod.

A serpenyő kileng, le-fel.

Már csak magamért imádkozom,

nem futja hitemből többre –  

hogy megtarts engem a keskeny úton

s ha letérek visszatérhessek.

Csak Te érdekelsz, aki vagy.

Mit sem akarok nélküled.

Élek világból-kihalásig,

hogy karodban ébredjek.

A fehér bőr újra rám kerüljön,

s ne dideregjek véresen.

2020-12-14