Isten sír a teremtményei felett.

Hallani.

A szeretetben ott a mérhetetlen fájdalom. Megszakad a szív. Ha ez nem lenne, az érzés sem lenne benne. A szeretettel együtt él a szenvedés. Ha megszabadítod a szenvedéstől, a szeretettől fosztod meg. Csak a szeretet tud érezni, haragudni, törődni, búsulni, bánkódni, fellobbanni, indulatba jönni. A harag is a szeretetből fakad. A törődésből. Istenben mind megvannak ezek. És sír a teremtése felett. Hogy mivé lett. Hogy eltékozolt mindent. Bánja, hogy embert teremtett, bánja, hogy elbukott. Haragszik rá és fáj, meghasad a szíve érte. Ezt mutatta meg nekünk a kereszten.

Az elveszettnek nem rágja a fülébe. Meghal érte, hogy közel kerülhessen hozzá. Nem veti le felöltött emberarcát, embermivoltát, azzal együtt hal meg, hogy magához vehessen minket. Vonz, akit vonz – azok az övéi. Nem a többivel, az övéivel törődik. 

Mi mindig úgy gondolunk rá, hogy ő minden embert egyformán szeret, de nem. Akik az övéi, azokat. Mint a mágnes csak a vasreszeléket, a fémet vonzza – a pozdorja, a többi marad.

Egész éjjel éber szellemmel aludtam. Nyugtalanul. Megint eltűnt egy autó, amivel voltam, nem volt ahol keressem, a rendszámára sem emlékeztem, a papírjaim sem voltak meg, hirtelen minden igazolvány nélkül maradtam, csupaszon, nem volt kihez forduljak, senki nem tudott segíteni. Semmivel nem tudtam bizonyítani, hogy az enyém volt. Magamat sem tudtam azonosítani.

Az elveszettség állapota volt. Csak, ha valaki igazolta volna, hogy én én vagyok és az autó hozzám tartozik, ha megtalálta volna.

Kerülhetsz ilyen helyzetbe, nemcsak álmodban.

Az utóbbi napok olvasmányélményei, a vírusőrület, az oltani-nem oltani, a családi hozzáállások a járvány okozta helyzethez, a kilátások kilátástalansága, az igeismeret, próféciák ideje vagy hazugságai, a különféle összeesküvéselméletek, a hivatalos közlemények, a mit kellene tenni, mi volna jobb – végeztessek tesztet, vagy se, hova menjek, ha pozitív lenne, melyik sarokban húzzam meg magam, amíg lezajlik, mit jelent majd, ha igazolásom lesz az oltásról, milyen bélyeget veszek magamra és ez e az a bélyeg, hányszor kell majd sorba állni a vakcináért, ha folyamatosan oltani fognak, mi vár az unokáimra, a gyermekeimre – milyen anya voltam-vagyok, milyen feleség voltam-vagyok, milyen barát voltam-vagyok, jól tettem-e, hogy az utóbbi években az írásaimmal foglalkoztam, mit imádkozzak és hogyan kérjek, kérnem kell-e vagy cselekednem, s ha tennem, akkor mit is tulajdonképpen, kire hallgassak a bennem szóló hangok közül. Nem vagyok őrült.

Hányan lehetünk ugyanígy, Istenem.

2021-02-22