Debreczeny György
egy kerthelyiségben elbeszélgetünk
kollázs és hommage à Tóth Imre
az utolsóutáni idők szentjei
már az utcákon vannak
vagy a COVID-osztályokon
engem gimibe járattak a szüleim
hogy legyen belőlem valaki
de költő lettem
könyvek szerzője és könyvtáros
nem pedig igazgató vagy főszerkesztő
egy pohár borban megcsillan
a fekete napkorong a horizont felett
itt éltem az üveghegyen innen
és a rádiótornyokon túl
míg el nem jött a lényegtelen pillanat
amikor minden sötétlő vaskorba nyaklott
az idő hulladékain éltünk
ezt megtanultam súgó nélkül is tudom
rozsdás vízcsapból rozsdás lé folyik
szeretni kéne de a történetnek
lassan vége
pedig amikor tavaly szeptemberben
már lehetett irodalmi esteket tartani
Zalaegerszegen a PopUp Underground
Klubban beszélgettünk Cserpes Attilánál
azt hittem ez még csak az eleje
vagy legfeljebb a közepe
mindig aggodalmasan figyelted
a járvánnyal kapcsolatos híreket
mintha érezted volna
hogy előbb-utóbb majd utolér
kávét ittál volna de sietned kellett
talán a könyvtárba vagy a Deák kertbe
mert mindig sietni kell
egyik helyről a másikra
onnét meg a harmadikra
most lépsz be az imaginárius térbe
megmenteni az elsüllyedt világokat
emlékszel a csillagos égre a szabadulásra
és mindig lesz idő amelyben leszel
még egyszer bejárod a várost
egyenként a tízezer álmot
kávét iszunk vagy sörözünk
egy kerthelyiségben elbeszélgetünk
én majd más irányba fújom a cigifüstöt
amíg a géphang azt nem mondja:
a kapcsolat megszakadt
https://tiszatajonline.hu/?p=137567&fbclid=IwAR0gMSzQu3tz6NJEB_pmRmFKftHFlf8qGNTHwUIPsHwvB8bV2Bad1uQTW_c
*