I.

a költészetnél nincs szebb a világon

nekem itt nyíltak virágai

Balassi, Csokonai, Kazinczy

Arany, Petőfi, Vörösmarty

Ady, Kosztolányi, Babits

Radnóti, József Attila, Pilinszky

és Illyés, Farkas Árpád, Szilágyi Domokos

Zelk, Juhász Ferenc – végtelen sorban

a halló szívű, megnyitott fülűek

Tóth Árpád, Reményik, Áprily

mindnél különb, fegyveres sereg

a legszebb versekkel ültették be az eget

szavaik lombfűzére nekünk

világít viharos éjszakákon

lámpásaink ők a meglódult időben

elkészítették eledelünket

földből, vízből, gyökerekből

fák törzséből, virágszirmokból

játszi felhőkből, pajkos szelekből,

viharokból, orkánidőkből

fejfáinkon, temetőinkben

verseikkel tartják az eget

ránk ne essen, ne lapítson agyon

és értsük őket, hisz magyarok vagyunk

de jusson idegen nyelvűeknek is

lefordítani, amit nem lehet

tanuljon magyarul kínai, japán

szeresse költőinket

hát viruljon a magyar költészet

szabadítson fájdalmainkból

veszteségünket, bánatunkat

vigye rohanó víz, sebes patak

hogy lezajlana sírásaink árja

zúgjon folyója el

verjék hullámai Urunkat ostromolva

békét nem hagyva, hogy hajolna le

az a felleg ránk óvón borulna

szorítson magához szerelemre gyújtva

iránta s lobogjunk benne

nincs jobb könyörgésünk -

Urunk, hallgasd meg!

 II.

vasárnap van, ilyenkor

ünneplőbe öltözik az ember

szívébe markol, de kincset előhozni nem mer

mert égnek még a ravensbrücki fák

és lángol már a tenger

hallgatom a költőt, ahogy sír

a lenni vagy nem lenni

zokogását nyelve mögé rejti

hogy ne tetézze fájdalmunk s a kínt

kérdezni ki merné?

s a lázadó fák ott

-csak hallottunk róla-

a szél az égő üszkök füstjét erre hordta

mert ott jár, ahol senki nem szeretné

szellőként csak néha simogat

többször sodor levegőtlen présbe

és mi fogatlan ínnyel

szócsonkokat köpünk

árvult versekkel az égre

ó, sírnánk, ha még lenne könnyünk

jajgatnánk, ha volna még erőnk

de csak fej rázva didergünk

tiltakozva, félhalálra fagyva

és tagadunk, tagadunk

2021, április 11