Táncoló fák
játszik az ember
hisz nagykorú
már mindent megtehet
játszik traktort, gyereket
háborút, fegyvert
játszik a szóval, önmagával
a szomszéddal, játszik a babával
s ha kedve tartja játszik a valósággal
benne mindazzal, ami van
játszik az erdő fáival
mókusokkal, vadállatokkal
megszelídíti a lombokat
szobrot farag a térképre róluk
a fákat, bokrokat, tisztásokat
rendezgeti, ha kedve szottyan
épít a fából hajókat
válogatva és válogatatlan
kilő farkast, medvét, szarvast
olykor beletalál egy fába
később veszi észre mi fán
termett mozdulatkára
játszik teremőrt
játszik csendőrt
minisztert kit fenékbe lőttek
játszik beteget, nagymenőt
felelőst és felelőtlent
és eljátssza a nő a férfit
férfi a nőt
játszik az elemekkel
átírja az egyenleteket
bünteti a tanárt ki vizsgát játszik
eljátssza szüleivel szemben
a fenegyereket
majd a nagymenő üzletembert
a művészt is ki mindenhez ért
eljátssza –
egész életében játszik a kegyelemért
hogy megtalálja, de nem találja
hát eljátssza az életét
a halált, a bűnt
végül a megtalált szerencsét
összedobja játékait
a nagy dobozba mi megvan még
félretolja a sufniba
a pincébe hordja le minden
játékát mivel az időt vesztegetni megtanulta
és nem tudja, hogy játékai
éjjel felkelnek megbosszulva
elherdált törekvéseit
bűnnel halállal kegyelemmel
kiszegecselt keresztfájával
az erdőt újraültetik
