Róma 3:4
2021. augusztus 18. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

Róma 3:4

 

Inkább én legyek hazug, de Isten igéje ragyogjon – ahogy meg van írva: minden ember hazug, csak Isten igaz.

Felvágott szívvel c. kötetemben is erről van szó, azért ez a címe: kitártam a szívem a világnak.

Ibolya hazugnak nevezett a facebookversemben leírtakért, mert nem az igét mondtam benne, hanem a megélt életem darabkáit, és emberi gondolkodás szerint foglaltam össze.

Végül neki van igaza: az Ige az igazság. De az ige nem kellett még a keresztényeknek sem. Én pedig az életem adtam oda neki, ami miatt csupa megnemértés ért, ami szintén meg van írva.

Aztán azt szerettem volna, én balgatag, hogy a világ értse meg, mit jelent Isten igéjét követni.

Most tudom, eddig is tudtam, hogy Isten figyel rám, mert lám, engedte beteljesedni az ő igéjét rajtam: testvér támad testvér ellen… Hazugságnak nevezte a versemet, én pedig őt játékosan szamárnak, amiért a világ előtt kezd vitatkozni velem. De mit csodálkozom, hiszen én álltam ki a világ elé. Ő folyton írogatja az Igéből szőtt „verseit”, amik épp úgy versek, mint az enyéim. Attól, hogy bosszantóak számomra a sok ponttal, a sok sejtelmes utalással, a sok felkiáltójellel, a sok igehellyel, mert azokat írja egymás alá, versek. Tapasztalatom, hogy az ember nem olvassa el ezeket.

Igaz, régen nagyon hittük, bedobtuk az akkor még ritka szórólapokat a postaládákba, hogy az emberek olvassák az evangéliumot, és örvendeztünk, amikor olvastunk a cédulák nyomán történt megtérésekről – akkor még nem volt internet. Hittünk az ige csodálatos erejében, önmagában való erejében.

Most már van internet, a levegővel üzenünk egymásnak. Minden napvilágra kerül. A néma időszakok is. A csüggedt idők. A leeresztett karok. A hitetlen időszakok. Az úgysem térnek meg-hitek.

 

Szálka kell maradjon az ember a világ szemében, ha nem akar szálka lenni Isten szemében. 

 

 X. és Y. elváltak. X. volt a keményvonalas, Y. lett lágy. Sírva prédikált mindig. Végül közúti szerencsétlenségben halt meg. Ezt csapásnak hívja az isteni szó, nem áldás. A világot is csapások sújtják. Ibolya figyelmeztetett, hogy az Igét kell szólni, nem mást. Én pedig megbántódtam, mert már előtte megsebeztek, keresztények is, mikor kiálltam Isten Igéje mellett a homoszexualitással szemben.

Isten legyen igaz és minden ember hazug.

Nem ígérte, hogy könnyű lesz. Sőt, az utolsó idők mindennél nehezebbek lesznek, ezt ígérte. Azt is, hogy az emberek futkosni fognak jobbra-balra, keresni fogják az Igét, és nem találják, keresni fogják a halált is, de nem jön. Szenvedni fognak, átkozódni, Istent gyalázni.

 

"Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké." 

Dániel 12:3

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr8316663468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása