kedves, szelíd az emberem
egyszerű élet
boldog udvarán landoltam
észre sem vettem
nem volt ez mindig így
bizony barátom
őrjöngött és irigy volt
ma már belátom
tombolt, ha nem kapott
eleget enni
nehezen tudott engem
hát elengedni
én voltam számára
a gumicsont
hiába rágott napestig
ízem nem volt
talán, ha megsózott volna
de nem tudott
maradt a sótlan rágás
s fogak közt én a csont
majd megelégelve
gondolt nagyot
keresztbe lenyelt az édes
telj meg torok!
sejtitek végül mi lett a vége(m)
szelídségének
áldozatául esve
gyilkosa lettem!
(nk)
2021-11-10
