/az orosz-ukrán háborúra/
én hazudhatok – de a versem nem
jobban fáj neki, s fáj ami nekem
vajat ken kése, őt vágja s engem
két éle van de egy értelme
ezek az idők hősöket szülnek
halottaink csak gyűlnek-gyűlnek
szívemig hatol kegyetlenkedésük
annyira fáj, versnyelvem belekékül
más verseit szortírozom
az enyéim torkomra forrnak
hogy elviselhessem magam
félrenézek, ha meglátlak
halál lepi lépteinket
vele kibabrálni ereje kinek?
mielőtt végképp kővé dermeszt
megesik/hasad, kettérepeszt
ahogy az Isten látja is
épp csak pislákol valami
lángocska – gyertya fénye lenne
Istenem, ne fújd el örökre
2022-04-04
"kit anya szült, az mind csalódik végül"
ki úgy, hogy öl vagy maga fog belehalni
a kultúra nem mentett meg senkit
csak elodázta a büntetést
mit magunk vontunk a fejünkre
grállovag ül a temetőkertben
szélbetűit sírlapokra rója
én azt hittem – de ez nem ment fel senkit
és azt hiszi, magához térve
meglelte biztonságát, újra megnyerte
míg jön egy kósza ötlet forradalmas szele
s kiesik magából, ha előtte bele
rója hát szavaival kegyeletét az égnek
betelik mikor az égig felérnek
még meg is fejtheti a titkot, ami éget
de addig a felfedezése eléget
rájöttem a titok nyitjára – no de
el is nyelt – beleestem örökre
hogy szidták kommunista korban
a hermeneutikát, hogy magába fojt majd
és rajzszögekkel díszítették testünk
ráfalazva stabil betonelemekre
csak előre bátran, mint a hóhér
arra sújts, ne hátra, mint aki meghibbant
pedig, ha megpróbálta volna
kiesett volna kezéből a fejsze
s feje a nyakán maradt volna – ejsze
az álmok bizony hazudnak anyám
anyatejeddel ittuk le magunkat
felnövésünk perspektívája már
önmagához tér-fordul vissza
keserű lesz, ami édes volt rég
belenyugszunk, változtathatatlan
nem várunk rögtöni csodára többet
magunk elé meredve húzzuk
igánkat, kimérve kinek-kinek hogy van
az igen-nem filozófiája ennyi
mi neki jó, ne szomorítson engem
mindent nem képes ember kiolvasni
mit szélfalakon is üzen az Isten
ama egy-két szónak elégnek kell lenni
2022-04-05
