József Attilával feleselve

e világon tanyát vertem

anyámtól egyszer születtem

nem égett a ház

nem áradt a jég

nem voltak bolondok

(nem volt búza rég)

a kolostorok kongtak

nem voltak disznók az ólban

egynek születtem, nem hétnek

és kedd volt még, nem péntek

ha ellenség állt előmbe

engem talált meg a dőre

egyedül kezdtem a napot

így végeztem szolgálatot

ingyen oktatok ma is

már egyedül úszom is

fában én vagyok az erdő

ősöm védett, ősnek felnő

unokám is, mind a kettő

férfinak, nőnek kelendő

én költök, nem fizet érte

se egy, se hét, se több, sose

nem rak senki alám széket

márványszobrom nincs, de mégse

bánom, a Szó nevemen hív

lelkem méri, lelkem bólint

senkit nem boncolok élve

magam fekszem kiterítve

állnak fölöttem vagy heten

akik tudnak s hisznek nekem

és ha minden megtörténik

sírba szállok egy emberként

így is sok leszek a földnek

le nem nyelhet, csak kiköphet

első gyermeke anyámnak

első neje az uramnak

egy testvére a húgomnak

egy anyja kettő fiamnak

unokáimnak nagyanyja

a világnak egy falatja

de ha mindez nem elég

leszek feltámadt remény

költők között a kisinas

bohócok közt, aki sirat

leszek Isten szeme fénye

vagyok, ha kell, közlegénye

repülni is megtanultam

nevetni, lenni boldognak

szeretőnek gyászolók közt

hogy éljetek - az sokkal több

2021-11-27

*

A Hetedik Irodalmi Folyóirat és Kulturális Alkotóközösség A 7.

 „te magad légy” 2. antológiájába beküldött és visszautasított versem

(nk)