bolondok vagytok lányok
hogy a figyelem essék rátok, mi mindent meg nem tesztek
s aztán az útszélen lesztek, eldobott csikként, kiégetten, szűrőig szívva
nem marad belőletek csak a szipka
aztán megérte? mint bagót kiköp, aki véretek szívta
mikor elmentem melletted, megesett szívem rajtad ahogy ott feküdtél
az útszél porában elveszetten, szépséged hamvába haltan
nem törődött veled a kutya sem
megrendültem nyomorúságodon
én nem erre teremtettelek
éke lehettél volna egynek
csodádra jártak volna a népek
de azt az egyet, akire bíztalak – megvetetted, mert ő is megvetett
pedig még azt sem tudta ki vagy, igazán nem ismert
de hogy meglássa a világ micsoda kincset pazarolt el benned
magamhoz veszlek, enyém vagy, nekem szentelt, egyedüli
tele raklak kincseimmel, felöltöztetlek, ruhád a hó, a szél, a nap
a meleg langy fuvallat hőség idején
éked vagyok ki megölellek, mindenkor ölemben tartalak
én vagyok a te férjed, teremtőd
senkinek át nem adlak, engedlek soha többé
bizony nyomorult szolgád volt eddig mind, aki veled élt
nem becsült meg, nem vigyázott rád, elfecsérelte titkaid
kibeszélt ellenségeidnek, örömmel nézte szenvedéseid
kegyetlen rossz őröd volt, nagyobb büntetést kap
gyere, ismerj fel, kid vagyok én
alabástrom szépséged enyém
mi benned zeng, dúl, háborog, én csitítom
elsimulnak gyűrődéseid, fázó bőröd meleg tenyerem alatt
bársony lesz újból, senki veled fel nem ér
szólt Isten, suttogták angyalok, trombitálta mennyei sereg
dicsfény övezett, soha nem múló
a szeretet révbe ért
(Ezékiel: 16.ik fejezet)
2022-06-25
