Membránon innen és túl
2022. július 31. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

Membránon innen és túl

 

3_1.jpg

a költészetnek mindenütt vannak hallgatói

fülük rátapad a líra membránjára

 

ezen keresztül szól a színház is

elmeséli, mit hallani a mindenség kohójában

 

vannak, akik hallják és felfogják hangjait

érkezzen bármilyen tartományból 

csak aztán szűrni kell

ehhez tudást kell szerezni vagy kijelentést

választás elé kerül: mit hisz el

 

az elbírálás, a döntés, az ítélet azoknál

ahonnan érkeznek a hangjelek

 

már ősi könyvekben olvasni istenekről

angyalokról, szárnyas lényekről

 

különösek, tele velük az ég 

 

mikor megjelenik egyik-másik

ájultan esik össze előtte a sárból gyúrt ember

 

                                lásd az erre való hivatkozást

                                János Jelenések című könyvében 

 

és olvashatni ilyenekről

világfelszabó nagy mítoszokból

 

hogy négy égtája van a világnak

rég felfedezték

hogy az élet TÖBB a megfoghatónál

ismerni a leégett Alexandriai könyvtárból 

hogy a TUDÁS milyen erős fegyver

épp a fel- és megfogható élet védelmében

rejtették el a beavatottak

kik világvallások fejei voltak

 

a vallás mindig a hitet jelentette

amiért éltek

 

nem kell csodálkozni a háborúkon

a meggyőződések kizárásos alapon működnek

a csata már eldőlt

s nyilvánvalóvá lesz az ítéletkor

a felhozatalból KI MIT VÁLASZTOTT

efelől ne legyen kétségünk

 

2022-07-31

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr10017894449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása