I.

ki előtt adnék számot

ki az ki megítélhet

ki törvényt nem tisztel

lázadni tanít, tiszteletlent

kinek kenyere bűn

s az jó mi neki tetszik

ki előtt hajolj meg

nincs olyan, egy se tiszta

kitártam a lelkem

nagyvilág, előtted

hagytam, taposs rám

lépj belém, ha úgy van

most én emelem szavam

ki lábtörlőtök voltam

most, hogy annak lábát

mosom esténként sírva

aki szeretett engem

néma maradt, nem vádolt

ahogy voltam, megváltott

ő az én menedékem

ellened, farkascsorda

és most sem szólnék semmit

ha bárányok lennétek végre

de csak ítélkeztek

nem vártok jobb jövőre

simán alája nyúltok,

zászlóként feltartjátok

a diákot, akit neveltek

Isten törvényét leseperve

s ideidézve Shakespeare-t

véditek trágárságát

mint etalont, nem tudva

mi bajt okoztok ezzel

a kölyköknek, kik épp most

nőnek szüleik fejére

korábbra hozzátok idejét

uralkodásuknak, mikor még

jól járni sem tanultak meg

nem, ez nem színdarab,

sem esti tévéműsor

itt létünk a tét, az emberi

óvodás fog majd tisztába

tenni, ha rászorulsz?

vagy a spártai hegyről

inkább a mélybe ugrasz?

gyönyörű, mondhatom

igaza van Istennek

eljön a gyermekuralom

jaj lesz az embernek akkor