------------------

Péter: - A Karnyónéban és a Színes szilánkokban – ezekre emlékszem, az a szám, amit én találtam ki, amit Szentgyörgyön is előadtunk, a Humor humor hátán … … már megy a gép?

K: - Igen

P: – ... az a négy év a legcsodálatosabb volt a mi életünkben

K: – Az biztos

P: – Semmi gondod nem volt, mint jól tanulni, legyen meg az ösztöndíjad, meg a bentlakás. Vendéglői szintű ellátásunk volt a menzán, reggeli, ebéd, vacsora… olyan előadásaink, mint a Karnyóné! Emlékszem az olvasópróbákra, a legjobban Tompa Miklós nevetett, évfolyamvezető tanárunk, a Csokonai nyelvezetén, a helyzeteken… és egy kitűnő előadás született. A Karnyónét játszó Méhes Kati és Sata Árpi Samukája, kimagaslóak voltak. És ezt megadatott nekünk, hogy eljátszhattuk Kolozsváron… a Sétatéri magyar színházban, óriási sikerrel, vastaps volt, aminek egy része persze annak járt, hogy a zöldfülű kezdő színészek ott voltak azon a színpadon…

K: – igen, s utána megírta Szőcs a kritikáját, engem is megemlítve, hogy az a vaskos székely tündér...

P: – te, aki sportoló alkat voltál

K: – …de székely ruhában!

P: – És elvittük Székelyudvarhelyre, a környékén is játsztuk a darabot… Akkor laktam életemben először igazi szállodában. A Küküllőben voltunk elszállásolva. Nagy siker volt! Ilyenre nemigen volt példa, tudomásom szerint, hogy negyedéves előadás ilyen távolságokra utazzon… A másik nagy élményem, hogy játszhattam a Nagy Romulusban, mint másodéves, Odoákert, a másik férfi főszerepet, Wellmann Gyuri volt Nagy Romulus, hát ez akkora dolog volt!... Statisztáltam a Britannicusban, s mondták, hogy púderozd be magad, legyen sötétebb a bőröd, és kentünk, festettünk… Nagy megtiszteltetés volt részt venni benne, templomi csend az öltözőben, s úgy néztünk a felsőbb évesekre

K: – mint a félistenekre

P: – nem, de komolyan mondom

K: – hogyne, hát emlékszem!

P: – és volt nekünk egy Folk Grup Thália együttesünk a főiskolán, Daróczi Zsuzsi, Csoma Judit, Nagy Laci és jómagam, országos sikert értünk el, hat hétig vezette a dalunk (az Angela Davis dal) a román slágerlistát, megnyertük a Teletop versenyt, többezer ember előtt énekeltünk a tengerparton s ami a legfontosabb, hogy ezekből a dalokból az Electrecord, (az ottani Hungaroton) lemezt adott ki, és ebből Boros Zoltán a Magyar adásnál csinált egy tévéfilmet, Forró nappalok, forró éjszakák címen. Nem klipp volt, azokból a dalokból, amiket mi énekeltünk. csinált egy remek filmet.

K: – És még mire emlékszel, próbák közben a főiskolán, negyedévig?

P: - Drámgyakórákon…? – emlékszem arra, te meg Albert Juli állandóan filozofáltatok, s egyszer leállított benneteket Tompa: Asszonyom, menjen fel és mutassa meg! És nem tudom, hogy te benne voltál-e, de Albert Julival valami rádióműsor volt (Jászberényi Emesénél mintha), s Miklós bácsi nagyon fel volt háborodva, mert elkéstetek, s amikor beültetek, elkezdte mondani: Asszonyom, mert így mondta, mikor haragudott: - Asszonyom, a rektor tudja?! a prorektor tudja?! a dékán tudja?! Magukért jön egy fekete autó, kiviszik a Hójába és agyonlövik!... … …Mindig szerette Miklós bácsi, hogy legyen valami elkezdve, akkor megnézte és jöttek a magyarázatai, mutogatásai, fantasztikus ember volt, én nagyon szerettem, a klasszikus színjátszást tőle tanulhattuk. Ma már biztosan más, sok éve nem jártam arrafelé… Megvolt a Jászai terem, a Kótsi Patkó János terem, a Kántorné terem… és kevesen voltunk, gyakorlatilag a mi évfolyamunk volt a legnagyobb létszámú, tízen voltunk, kilencen kezdtük, aztán másodéven jött Bogdán Pista … Mi azért felvételiztünk, emlékszel? Majdnem százan voltunk, kilencven valamennyin és akkor kilencet vettek föl. És már nem él szegény Nemes Kálmán, Katona Karcsi… Minden napunk be volt táblázva centire, időre, másodpercre. Végig mentünk a Bulevárdon (ti lent laktatok az Apollóban), hogy felérjünk a menzára, ebédeljünk meg gyorsan, egy óra szieszta, délután vissza kellett érni. Azt hiszem szombaton is voltak óráink…

K: – Persze, nem volt ötnapos a hét…

P: – Fiatalok voltunk, bírtuk, emlékszem, egyszer Katona Karcsival jöttünk le és valami építkezés volt a Rózsák terén. Mi átmentünk a piroson. Egy Patkós nevű rendőr (magyar volt), elkapott, mert megpróbáltunk ellógni és megbüntetett 25 lejre. Akkor az nagy pénz volt. És ki kellett fizessük. Katona szinte tábornoki rangra emelte, mikor beszélt vele, hogy értsen meg, de nem engedett a huszonegyből és megbüntetett. Komoly pénz volt, mert 1220 lejjel kezdtük mi Szentgyörgyön, te emlékszel erre? ennyi volt a kezdő fizetésünk: 1220.

K: – Igen, kicsi volt. De hát kit érdekelt akkor még! Történt a főiskolán valami kellemetlen, vagy vicces az előadásokkal kapcsolatban? Engem, emlékszem, Kovács György úgy leszidott…, statisztáltunk a Lámpásban, Koszta Gabi éppen hulla volt, és kacsingatott nekünk... Ki állta meg röhögés nélkül? Mikor jöttem le a színpadról, Kovács György megszólított: – Jöjjön csak… Meg voltam illetődve, vajon mit akar mondani… hát alaposan letolt…

P: - Megnézett egy próbát. Viszketett az orrom, megvakartam. Mondta, ilyen nincs, ki kell bírni, mindent lát a néző… Tiszteltük a tanárainkat. Emlékszem, ha megjelent Tarr Laci, vigyázzba álltunk a falnál… A mai világban ezt már nem ismerik. Igaz akkor még „csak” főiskolának nevezték. Az egész városnak a hangulata… a Színház, milyen előadásokat láttunk! ingyen jártunk színházba!

K: – Milyen előadásokra emlékszel?

P: – A Fizikusokra… és a vígjátékokban Gyarmati Pityura, hogy szerette a közönség! A legnagyobb élményem, hogy statisztálhattunk a Mentségben, ami főszerep volt gyakorlatilag, holland nyomdászokként végig színpadon ültünk és zsoltárokat énekeltünk. Harag György elfogadta az ötletemet, "Gyuri bácsi, nem lehetne, hogy a végén…- Aj, te ripacs…" - mondta s engedte, hogy mi dúdoljunk, amíg Csorba-Misztótfalusi Kis Miklós elmondja a monológját. Vendégjátszottak benne Kolozsvárról Péterffy Gyula, Senkálszky Bandi bácsi… Kovács György volt Pápai Páriz Ferenc. Szabó Lajos, a rektorunk írta a darabot. Akkor Csorba volt az igazgató a színházban (1970-73).

K: - A színházzal igazán ott találkoztál először?

P: – Ott. Én Nagyszalonta kisvárosából jöttem Marosvásárhelyre, hátrányban veletek szemben, akik olyan városból, ahol volt Opera, Színház, minden.

K: – Melyik színész volt, aki abszolút jó hatással volt rád, érdekelt?

P: – Tarr Laci.

K: – Nekem is ő volt a kedvencem.

P: – Őt úgy szerette mindenki.

K: – Mennyit bosszankodtunk, hogy nem adnak neki egy főszerepet, sokáig nem kapott.

P: – Aztán az Arthuro Uiban igen… Fantasztikus, kulturált ember volt, nagyon intelligens, kitűnő tanár és jó színész,

K: – És szerény volt, vagány.

P: – Ó igen . Emlékszem vágni lehetett a füstöt, a falon ott voltak azok a hamutartók, mindenki dohányzott, a tanáraink is, Tompa is, azt hiszem Kovács levente nem szívta egyedül. És esténként, éjszakánként félre volt téve nekünk a vacsora, melegítve, dupla adagok…azért ezek nagyon jó dolgok voltak, ki voltunk szolgálva…

K: – Az biztos, különleges státuszban szerepeltünk a városban, mi voltunk a „színisek” …

P: – Ismertek, mert kevesen voltunk. Egy csodálatos város volt az egész úgy, ahogy volt, a lakosság, a boltok... Más világ volt az, nem volt mobiltelefon, tévé egy volt, a klubban, fekete-fehér... Tarr Laci édesapja volt a jegyszedő a Stúdióban, emlékszel?

K: - Most, hogy mondod…

P: –Tarr Lacira azért is vagyok olyan nagyon büszke, mert ő is nagyszalontai. Gábor József, Szurd Ildikó, Szentmiklósi József, Kőrösi Csaba.

K: – Sokan jöttetek onnan.

P: – Sokan. Kis, 18 ezres város volt akkor, Arany János városa…

K:– A kollegák közül kivel voltál jóban?

P: – Katona Karcsival

K: – És a többiekkel?

P: – Én nem tudom, összetartó osztály voltunk?

K: – Külön voltunk, a lányok s a fiúk.

P: – Igen. Zalányi vásárhelyi volt, ő külön járt. Sata is olyan magányos, mi Öcsivel, Bogdánnak ott volt a felesége, ti Albert Julival, Méhes Kati is magányos típus volt, … A cigány-jelenetet, azt én találtam ki, én neveztem el: Vércse Alíz és bandája. Marosvásárhelyen a diákházban adtuk elő. Kovács György megnézte: - Ezt fel kell vinni a Stúdió színpadra! mondta, s ebből lett a Színes Szilánkok…. Aztán Szentgyörgyön is ment… Erről jut eszembe, egy castingon találkoztam egyszer Mendel Gyurival, elmesélte nekem és utólag bocsánatot kért, hogy engedélyem nélkül Amerikában is elénekelték a Cigányokat. Elmondták, hogy Bálint Péter szerzeménye a szöveg, a dal, szóval eljutott oda is a dalom! Ez abból született, hogy Méhes Katinak egyik versmondásához kellett valami zenei aláfestés... Katikám mit meséljek még ? Minden húsvétkor a tanárnők vetekedtek, hogy kinél van nagyobb asztal, kérdezte Lilla néni (Szacsvai): és Ghyssa néninél mi volt? És el kellett mesélni. A rektornál, a Bigáéknál ott Melinda, a Dsida özvegye olyan asztallal várt bennünket, ha tudnád! másnap hajnalig… nyolctól óránk volt, úgy estünk be…

K: - Egyszer voltam veletek, emlékszel? Mende Gabiékhoz mentünk, máshol nem voltam. Beöltöztem fiúnak, bajuszt ragasztottam és Mende Gabi, Tompa Miklós tanárúr felesége velem volt a legkedvesebb: - Ez a legszebb fiú! – Vette a lapot! Annyira vagány volt! ... A Falstaffból mire emlékszel?

P: – Én voltam a negyedik Henrik, akiből aztán lett az ötödik, a király. Nagy Laci volt, aki átadja nekem a koronát. Katona Öcsi volt Falstaff, oldalról jöttek fel, a nézőtérről, és akkor tagadtam meg: Mit akarsz vénember nem ismerlek! Kijelenti a király, hogy ő már nem él tovább ilyen léha életet, pedig Falstaff nagy barátja volt azelőtt, … s abban volt a Pisztol zászlós és Lepedő Dolly,

K: - Az én voltam

P: – „Isten ne hagyjon míg bele nem lövök a muffodba” - mondta Falstaff s te: „Ne itt édes kapitányom, ne most…” , meg hogy „megettünk néhány saját termesztésű pippinalmát”, ez volt a Sata szövege. Sata aranyos volt, jó előadás volt az is… Azért emeltem ki a Karnyónét, mert mentünk vele, utaztunk.

K: – Én a Karnyónéban Méhestől voltam elragadtatva.

P: – Ezt beszéltük Gábor Katival is. Jó szövegek voltak: „Asszonyanyámnak pedig egy magában felállót, hadd játszódjék vele a pulond”, most is hallom Miklós bácsi, hogy röhögött a szövegeken… Mi a Kántorné teremben voltunk.

K: - Igen.

P: - Mellettünk volt a beszédtechnika terem, Erdős Irma tanított.. Őt azért tiszteltük, mert eljutott hozzánk, hogy milyen híres Tanitónő volt.

K: – Abban nem láthattuk.

P: – igen, az azelőtt volt, hogy odakerültünk.

K: – Jóval. (1956)

Lejegyezte: Nászta Katalin

Karnyóné- Bálint Péter és Bogdán István - SZISZI, M-vhely 1973

Karnyóné - Bálint Péter és Méhes Kati - SZISZI - 1973, M-vhely

Karnyóné - SZISZI - 1973, M-vhely, Zalányi Gyula és Sata Árpád

Karnyóné - 1973, SZISZI - M-vhely. Nemes Kálmán és Zalányi Gyula

Falstaff - 1973 - SZISZI, M-vhely - Bálint Péter és Nagy László

Falstaff - 1973, SZISZI - M-vhely. Csoma Judit, Méhes Kati, Nászta Katalin, Katona Károly