1.
bolond egy lány ez, ne foglalkozz
szeleburdi, kicsit lökött is
nagymama lesz, mire rájön
másra kellett volna költeni
s mással tölteni az időt
hogy megromlott, ami kezdődött
csúnya vége lett, rá se néznek
maga az idő is idővel kinéz belőle
olvasom Brassai Sámuelről, hogy polihisztor volt
de nem alapított családot sosem
bogaras ember lehetett
s Bolyait ellenezte volt
nincs ember hiba nélkül ugye
mennyivel jobb volna élni úgy
hogy az élettől nem várunk semmit
puffanjon, ahogy esik, úgy
badarság bármit bárkitől várni
használnak, használsz te is egy darabig
aztán jön a puszta, mi télen rideg hideg
nyáron dögletes melegével fojt
agyon, ahogyan meg van írva
mert minden előre meg van írva
csak a díszeket aggatod rá
fityegnek rajta, s ha mindenre azt mondod
depis
a te cédulád is az, a szél meg fújja
hogy mi marad, Isten tudja
elfogytak már a rímek is
2.
ma szerda van és tizenöt
üdvözöllek Kappel Zita
életemben nem láttalak
de a telefon kirajzol ma
szép vagy most is fehér hajaddal
s hogy olvasod a versemet
koszorút tűz a fejedre, tudatom veled
hogy beengeded
világunk valahol közös
mikor majd nem lesz idő sem
minket sem választ el semmi
belegondoltam – milyen jó lesz
intermezzo volt e szakasz
egy ütem rögzült agyamba
hetek óta rugózom ugyanarra
nem bajság ez, csak a vénség
amivel perelek
s ha ezt a versem is olvasod
olvasóm, ki messze vagy tőlem
tudd, nem kívánok többet
olvass, míg bírhatsz, én is ezt teszem
kölcsönveszek egy helyet ott
majd átlibbenek lapozással
egy új könyvre, ott landolok
tele van így az életem
nincs szükségem nagyon másra
inni egy kávét s olvasni más életeket
Isten tartson meg bennünket
az örökkévalóságnak
