(azt álmodtam, hogy nem tudom, milyen iskolába jártam, hol volt, melyik utcában)
nem beszéltünk eleget egymásnak az életünkről
talán mert nem érdekelt a másik élete? vagy nem volt időnk?
nem tanultunk meg odafigyelni?
hogy kellett volna?
pedig mesélni a majdan szülőknek
gondokról, örömökről, mindenről
hogy a gyermek megtalálja helyét
kicsoda ő, honnan jött
milyen pogácsát kapott az útra
tanuljon látni, s érezzen majd jól
fontos lenne
így született versem
UNOKÁIMNAK
M i é r t h a l l g a t a n y ú l ?
gágog a liba, mekeg a kecske
sarjad a fű, cincog az egér
nyávog a macska, röfög a malac
a kakas kukorékol, a tyúk kotkodácsol
nyerít, néha nyihog a ló
vonít a farkas, ugat a kutya
de nyüszít, vonítani is tud
bőg a tehén - de ritkán teszi
inkább kérődzik
csak a nyúl hallgat - gondolja
bőgni még a szamár is tud
dalol a pacsirta, csivitel a madár
mindegyik más hangon csiripel
kuvikol a bagoly, huhog is olykor
hegedülni pedig csak a tücsök tud
ám te azt hallod, hogy ciripel
ahány állat annyiféle nyelv
annyiféle közlés, mind hallatja hangját
de beszélni köztük csak az ember képes
neki szó a nyelve, amit megtanul
megnevezi velük a világot
beszélni anyjától-apjától tanul
és ahány ember annyiféle szó
annyiféle hangzás, járás, mozdulat
jegyeit az ember szüleitől kapja
s ajándék a zsákban nagyanyó, -apó
ahogy cammog a vén, öregebb ember
vagy peckesen jár a fiatalabb
ringatja csípőjét, kelleti az asszony
ha meg lány, az utcán kényesen tipeg
zsebre vágott kézzel a suhanc bandukol
s fütyörészik, ha olyan a kedve
a vándort kezében bot vezeti útján
messzire juthat, ki otthonról indul
táskájában ott az egész otthon
ha meg az elveszne – ott a szív, az elme
őrzi a tudást, mit magába szívott
nincs elveszve semmikor az ember
ha megszívleli mit hazulról hozott
s ahogy nő, beépül a lelkébe minden
hatás, élmény, érzelem, indulat
kép, szó, tanács, mit osztottak neki
óvoda, iskola – hogyha majd felnő
eligazodhasson s mást is igazítson
e világban, ahol élnie kell
adatott Istentől, aki fentről nézi
óvó tekintettel figyeli lépteit
kíséri útján láthatatlanul
de biztosabban, sokkal, bárkinél
Isten neve Atya, Fiú és Szentlélek
igazolványába Jézus Krisztust írtak
nála nagyobb nincsen e világon
minden belőle és szeretetből fakad
ő adta a tengert, az eget, a holdat
a napot, hogy lássunk nappal az ég alatt
felhőket, hogy ne süssön az se olyan nagyon
szelet, hogy hűsítsen, ha megizzadunk
ő ültetett fákat a kertekbe, s erdőt
folyókat, patakot, hegyeket, dombokat
csúcsokat, völgyeket és ösvényt az útnak
amin járni tudsz - irányt is ő mutat
mit, mikor és hogyan –
ő mondta, mondja azóta szünetlen –
nem fárad el soha
s hogy meghalljad hangját, füled is ő adta
bár minden az övé ezen a világon
legdrágább, legféltettebb kincse
te, emberpalánta, egyedül te vagy
saját mintájára tervezett, teremtett
hasonló vagy hozzá, csak egy kicsit másabb
de belül a szívben pont olyan, pont olyan
hát azt őrizd jól, a szíved tartsd tisztán
s mikor találkoztok örömmel ölel át
ölelése olyan – pontos szó nincs is rá
átölel s meglátod, kézen fog és vezet
tanít, hogy megismerd ezt a nagy világot
