legyen a sírjára virág

vitatkoztam vele, ha már

ilyenek lettünk benne

rosszak, gonoszak, tudás hiába

tömte fejünk tele

temettük a világot szerre, sorba

gyónni temetőkbe jártunk

még a szélfalakra, netre, oda is

folyton régi halottakat próbáltunk

engesztelni, bölcsen, mint kik még

itt vagyunk fölöttük, felszínen

színpadot ácsoltunk nekik, odafelre 

mit sose láthattunk

ábrándoztunk, földet túrtunk

igazságaink totemrudjait faragtuk

ess térdre – mondtuk – előtte!

bálványoszlopokat, arcokat faragtunk

azt mondtuk: ez az isten

ezt imádjátok, ezt imádjuk

szegény-szegény ördögök lettünk-vagyunk

kiken már Isten szíve sem esik meg

hiszen ezt akartuk, mi akartuk

hogy ne legyen, olyan, mint ő, sehol se

pedig nem ismertük, pedig nem ismerjük

ha ismernénk, mernénk csúnyán is jók

bután is okosak lenni, s hagynánk

öljenek halomra, nem emelnénk

fel karunk védekezőn, nem támadnánk vissza

de mindig jön valaki, okosabb

és osztja az észt, pedig nem kértük

siratom, előre, utódaimat

nincs a beígért kánanán itt a földön

csak az aki bírja marja

állattá züllött az ember

férj az asszonyra, asszony a férjre

fiú az apára, anya gyermekére

úgy támad, öli, mintha kimondottan erre szülte volna

az ölésért szeretkezik, nem az ölelésért

vigyorog az ördög, őrjöngve dagonyázik az embervér-tengerben

mert tudja, most már tényleg kevés ideje van

és vége lesz tivornyáinak

felmelegedett, forr a föld

de ők lángszórókkal égetik az eget

őrülten száguldva neked mennek

halálra gázolnak

mi meg még csak a gyilkosság gyanújával

vesszük őrizetbe, holott ott fekszik a hulla

feketén-fehéren, kiterítve

jaj neked képmutató emberiség

a fiú megveti anyját, apját

a gyerek a nagyanyját, nagyapját

egymás ellen már csecsemőkorban

fenekednek, ütik-ölik egymást

szülője meg büszkén mondogatja: ördögfiak

legyenek inkább, mint betegek, torzak

pedig egy csipetnyi tisztesség harmatcsepp

tikkasztó forróságban égő lelkeinknek

2023-07-13