A "ne szeressétek a világot..." párhuzamos mondata: "Az Úr adta, az Úr vette el..."
Azaz: ne ragaszkodjatok körömszakadtáig dédelgetett dolgaitokhoz, személyeitekhez - el kell tudnod engedni őket, mert nincs hatalmadban megőrizni őket a haláltól. De meghalhatsz értük, ha van rá hited.
Isten titkai kifürkészhetetlenek. A világról kijelentette, hogy végérvényesen megromlott. Belőle csak az megtartandó, azok az emberek, akik bíznak Benne, feltétel nélkül. Ez könnyebbséget jelent nekik, ha fájdalmasak is veszteségeik. Itt minden múlandó. Nem szerethetjük jobban az embereket, mint Istent, aki nekünk adta, mellénk rendelte, ránk bízta őket valamennyi időre. Ő az úr az idő felett is.
Bejegyzésem nem a részvétlenségről szól, hanem pótolhatatlan veszteségeink feletti bánatunk könnyítésére született.
Arra gondolok, talán ezek azok a vizsgák, amelyek meghatározzák az örökkévalóságban kijelölt helyünket…
