Isten a hamis prófétákat megbünteti. Ismerkedésünk elején, szavainak tanulmányozásakor ez volt az egyik legfélelmetesebb igéje számunkra. Sakkban is tudtak tartani vele bennünket. Sokkal mélyebb Istenismeretre van szükségünk, hogy magunk is el tudjunk igazodni, melyek a mára is érvényes parancsai, mikor egyetlen szava sem múlik el!

A hamis próféták a saját szájuk íze szerint prófétáltak, a saját álmaikat adták tovább, mint Isten üzeneteit. Az igazi ismérve az volt, ha beteljesedett. Az Úr Jézus eljövetele előtt, az ószövetség idején a törvény uralma alatt élt az ember. Az pedig igen szigorú volt, pld. az asszonyoknak nem is engedte meg ezt a tisztséget. Kivétel volt, de ritka, és csak a szükség szülte, mint Debóra esetében. A kivétel pedig erősíti a szabályt, tudjuk.

No de az Úr Jézus eljövetelével, megtestesülésével, kereszthalálával és feltámadásával beköszöntött az új szövetség, a jobb szövetség. Ezzel fel lett rúgva a régi? Akkor félretehető az ó? NEM. Persze, hogy nem. De akkor ki érti, értheti, hogy mi érvényes ma? És természetesen a hívőkről van szó, mint eddig is. A farizeusok értetlenül álltak az Úr előtt, mikor megkérdezték tőle: „ki a mi felebarátunk?” Kit szerethetünk? Kit segíthetünk? Érezték, hogy a régi szabály már nem fog működni, és ismerni akarták az újat. A szabályokat, amihez igazodhatnak és másokat igazíthatnak. A hatalmukat féltették. A mindenkire kiterjedő szabadságot, ami – féltek -, káoszhoz vezet és akkor oda az uralmuk. A rend.

Ráadásul az Úr Jézus még ennél is megengedőbb, azt parancsolja, hogy az emberek legyenek megengedők egymással. No de mindenki mindenkivel? Ugye, hogy ez nem megy. Akkor, kérdi ma is az ember, hogy is van az egész? És ugyanazt a kérdést teszi fel, mint a farizeusok annakidején, ki az én felebarátom?

Tegnap este a hamis prófétákról szóló fejezetet olvastam az Ószövetségből. Jeremiás 23. fejezet. Felütöttem a Bibliámat, mint hívő életem kezdetén, és oda nyílt ki. ÜZENET! gyúlt ki a fejemben. ÜZENET? gyúlt ki a kérdőjel is mellé? És ha igen, hogyan szól ma ez nekem?

Ígérem én boldog-boldogtalannak az üdvösséget itt a neten? Azt állítom, hogy a költők próféták, a verseimben sokszor hangos üzeneteket megfogalmazva, vagy éppen lágyan beölelek mindenkit az üdvösségbe... Jól teszem-e? Nem játszom én is azzal a felelősséggel, amit az Úr bízott a követőire? Egyáltalán, minek tartom magam? Mi vagyok? Követ, vagy eltévelyedett bárány, akit senki sem keres már, mint régebb? Kiterjedt a kegyelem az egész világra, az Úr Lelke elvezet mindenkit az igazságra, ’oszt jól van’ ? Az örömhír mellett van-e rossz is? És azt is tudhatjuk, hogy van, mert a világból nem marad meg végül semmi, ezt pedig Jézus legkedvesebb tanítványától, János apostoltól hallhattuk a Jelenések könyvében. De az Ószövetség is beszél erről, nem légből kapott fenyegetés ez. Mert az Úr fenyeget is, nem csak nagy általánosságban szeret. Valami ellen szeret, valamitől magához, magának szeret, és ez a valami nem múlik el olyan egyszerűen, ahogy apró, részértelmünkkel felfoghatnánk. Sőt, annyira ijesztő, hogy nem is bízta rá másra, csak Jánosra, aki neki a legkedvesebb volt. Mondhatnánk, annak adta a legsúlyosabb üzenetet, aki a legjobban ismerte Őt. És tudhatjuk, hogy Jánost száműzték Patmosz szigetére, hogy nem bírták elpusztítani, bár el akarták, de az Úr ellen semmit sem tehettek. Isten oltalmazza az övéit, és hogy hogyan, azt is Ő dönti el.

No de akkor a többi apostol és örömhírhirdető, akiknél ez az ismeret nem volt ott, azokkal mi van? Hazudtak volna? Pál elmondta nekünk is, hogy az ismeret rész szerint való bennünk. És hogy a szeretet a legnagyobb, ami örökre meg is marad. És a feladatok is különbözőek. Ma is vannak prófétai szolgálatot teljesítők, és ma is meg kell vizsgálni, ki beszél, mit mond, mennyire áll, állhat meg az, amit mond. Erre példa, intés is van az Új szövetség leveleiben számunkra. MINDIG MEG KELL VIZSGÁLNI AZT, AKI BESZÉL. Két-három tanúbizonyságra van szükség, hogy meg is álljon, el is legyen fogadható. Bárki mondja.

Mikor szanaszét kergették az Új szövetség első keresztényeit, elszéledt jövevényeknek írta leveleit Péter is, akik nem hagyták abba küldetésüket, az Úr intései érvényesek voltak rájuk is, még ha nem is tartoztak fizikálisan egy közösséghez sem. Ma is így van ez, mindenkit, mondjon bármit, meg kell vizsgálni az Ige fényében. Az ige pedig mindenkinek a szívét megvilágítja, elsősorban saját, másodszor a többiek hasznára. Én sem vagyok több egy üres edénynél, ha nincsenek bennem az Úr szavai, az Isten ismerete. Engem is meg kell vizsgálni, mérlegre kell tenni szavaimat. Ezért elsősorban nekem volt ’üzenet’ a tegnapi rész a Bibliából.

Írom a verseimet, a meglátásaimat, és vannak részek, amelyek a valódi hívőknek szólnak, és vannak olyanok, amelyek a világnak, a megtéretleneknek. Nem ígérek üdvösséget senkinek, nincs ugyanis hatalmamban, viszont elmondani kötelességem, milyen esélyeink vannak.

A zsidókhoz írt levél tartalmazza azokat a kemény igazságokat, amelyeket már tapasztaltabb hívők is nehezen tudnak megemészteni, de tanulmányozni muszáj. A hitről szóló definíció is ebben a levélben szerepel. Szándékosan nem emelek ki most egyetlen részt sem. Mert az egész, ahogy az egész Írás is egy tömbként értelmezhető, nem lehet kivágni belőle semmit. Ha azt mondanám, hogy mindenki üdvözül, hazudnék, ha azt, hogy senki, akkor is, ha csak egyesekre terjeszteném ki ezt – ilyen-olyan ismérveknek megfeleltetve őket – akkor is mellé nyúlnék. De egyet biztosan tudok: Isten ismeri az ember szívét, és Ő kijelenti önmagát az Övéinek. Ezért az egyetlen és igaz feladatom Őt hirdetni, Őhozzá vezetni, Őt előre engedni, hogy Ő Vele találkozzatok. Mindazt, amire szükségetek van, Ő fogja nektek elmondani. Az üdvösséget, az örökéletet, a jövőt, a büntetéseket, a kegyelmeket. Mindent. Én csak arról beszélhetek, amit nekem adott, megmutatott, de ez csak egy kis töredéke mindannak, ami Benne Van.  De azt biztosan tudom, hogy Hozzá csakis az Igéjén keresztül vezet az út. És ez az Út, ez az Ige Ő maga. TELJES. Nincs szüksége külső megerősítésekre, bizonygatásokra. Megvan az a tulajdonsága, hogy megöntözi bármelyik szívet, akinek szüksége van rá, amelyik szomjas az igazságra, és kihajt bármelyik szívben, aki befogadja, beissza.

„Mert, amint leszáll az eső és a hó az égből és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a megvetőnek és kenyeret az éhezőnek: így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszik, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem.” Ézsaiás 55:10-11

Ószövetségi ígérete ez az Úrnak, ami beteljesedett és újra és újra beteljesedik, valahányszor szomjas szívre talál. És:

„ ...örömmel jöttök ki, és békességben vezéreltettek; a hegyek és a halmok ujjongva énekelnek ti előttetek, és a mező minden fái tapsolnak. A tövis helyén ciprus nevelkedik, és bogáncs helyett mirtusz nevelkedik, és lesz ez az Úrnak dicsőségül és jegyül, amely el nem töröltetik.” Ézsaiás 55:12-13