Az Úr emlékeztet...

Mindig bíztattak, hogy tarts ki, majd megtér a családod. Imádkozz értük, az Úr megnyitja a szívüket...

19 éve teszem.

S ma Máté evangéliumában olvasom újra - mintha gyermekkoromba mentem volna vissza! - :"Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt; És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe."

Hát ez az! Hogy felejthettem el?

"És aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó énhozzám; és aki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engem, nem méltó énhozzám."

Ámen! Ez erősít! Ez való nekem! Ezek az egyenes beszédek, amik megerősítik a szívemet!

Hajnal fele az jutott eszembe: "Minden féltett dolognál jobban őrizd meg a szívedet, mert abból indul ki minden élet."Péld...

Megőriztem? Mióta tudom az eszemet, a szívemre hallgattam. Csak egyszer nem: mikor férjhez mentem. De csalárd volt a szívem: becsapott mindig! Mégis, mikor a szívemre hallgattam, tudtam, merre van az út, még ha le is tértem róla... Miután befogadtam a szívembe az Urat, kicserélte a régi-romlott szívemet, adott egy újat, aminek már Ő ül a közepén, és azt szereti, aki Ő, az Ő parancsolatainak megtartásában gyönyörködik. Ezért, ami addig utálatos volt előttem, gyönyörűségessé változott az Úr miatt! Már Ő őrzi a szívemet!

Ezért tudom kibírni, hogy se a férjem, se a gyermekeim nem hogy nem érdeklődnek az Úr iránt, hanem homlokegyenest ellenkező irányba vágtatnak. Pedig a sátán már a nagyobbik szívét is megtámadta, a kisebbiket teljesen becsavarta a világi-romlott kedvteléseivel, a férjemet pedig szintén. Engem pedig "megtűrnek".

De mit mond az ige?

"És gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért; de aki mindvégig megáll, az megtartatik."

És még egy : "Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és aki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt." Ebből az ige második része fogott meg régebben, állandóan "hős" akartam lenni... De most az első része ütött szíven: aki megtalálja az ő életét... Mikor megtértem és emiatt kirúgtak a színházból, rendkivül boldog voltam, mert tudtam, hogy az Úrért szenvedem el ezt. Hiszen miatta rúgtak ki. Utána viszont éveken át azzal foglalkoztam, mit kell nekem dolgoznom, hogy az Úr akaratában maradjak? És mikor "megtaláltam" azt, amit most csinálok, kicsit mintha megtaláltam volna az "életet" mert végre volt egy hely, ahol nem néztek le, ahol emberszámba vettek, ahol tőlem függött, mit és hogyan dolgozom..., otthon éreztem magam a munkahelyemen. Előtte mindenhol kakukktojás voltam, nem is adtak nekem helyet..., itthon sem, hiszen állandóan azért kajabált a férjem, hogy nincs pénz, mert én nem dolgozom, én pedig azt sem tudtam, mihez foghatnék... És mindez az Úr miatt! És tudtam, hogy nem baj, amiért a férjem így viszonyul hozzám, az Úr szeret, és nála jó helyen vagyok.

Csak aztán kikezdett az idő? és egyre nehezebben toleráltam ezt a kiközösítő magatartást a férjem részéről, és ezért is "nyugodtam" meg ennél a munkahelynél, mert végre volt egy hely, ahol számítottam. No nem én, hanem a teljesítményem, de ez is jól esett, hogy valaki legalább megdicsért. Pld. a főnököm.

De mit mond az Ige? "Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt..." Így van. Ezt is az Úr kegyelméből tudtam és tudom csinálni, és csak addig, amíg Ő akarja. S mivel már a szívemben lakik, még a kedvet is Ő adja hozzá.

Ami miatt írom és gondolom ezeket, azért van, mert tünedezik el ez a kedv belőlem...

Nem tudom mennyi időm van még itt a földön, de azt az Úr tökéletes akaratában akarom eltölteni. Nagy erőt jelentett ma reggel nekem ez az ige: "És gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de aki mindvégig megáll, az megtartatik." És még valami: Olvasom az igerész vége felé, hogy "Aki befogadja a prófétát próféta nevében, prófétának jutalmát veszi; aki befogadja az igazat igaznak nevében, igaznak jutalmát veszi".

Micsoda ajándék! Hogyan is lehetne megúnni Isten Igéjének olvasását?

Tegnap azt kértem az Úrtól újból, hogy álmában szóljon a családtagjaimhoz. És a kisebbik fiam azzal ébredt, hogy azt álmodta, mindegyikük kapott egy ugyanakkora kolbászt, csak más más izesítésű volt. És zene is volt mindegyikhez, mintha... Nem mondtam neki semmit a kérésemről, de elgondolkoztam rajta... Ha mindegyikünknek más ízlése van, Istennek van hatalma mindegyikünket azon a hullámhosszon megszólítani...

Türelem!!!!