Tegnap este fáradtan feküdtem le, és kinyitottam a Bibliámat, magamban imádkozva, és a 38. zsoltárhoz nyitottam. Az Úr szólt. Elolvastam az állapotom és megnyugodtam. Az Úr tud rólam. Nem a véletlen műve volt, hogy ide nyílt ki a KÖNYV.
Kedves író testvéreim, köszönöm a könyveiteket, de az Úr maga nyugtatott meg afelől, hogy ismer engem, és ha most jönne vissza is, ismer. És anyósomat is ismeri. Aki imádkozva fekszik le és tegnap is arról beszélt, amit az Úrtól kért és meg is hallgatta őt. Na? Hát akkor? Lehet, vannak sokan, akik nem járnak gyülekezetbe, mert nem tudnak, vagy nincs rá módjuk, és az Úr rájuk is figyel. Hány testvérem van, aki már nem jár velünk egy gyülekezetbe, és mégis az Úrnak szolgálnak, hozzá imádkoznak, benne reménykednek, őt keresik. És az Úréi. Nem az tart meg, ha a gyülekezetbe járok. És az is elég, ha magam segítségül hívom a nevét. Ott van. És nem akarok helyette ítélkezni, hogy így vagy úgy lesz majd nála. Ez nem az én dolgom. De ahogy meg van írva: aki segítségül hívja az Úr nevét, az megtartatik. A Jelenések könyvében sem véletlen, hogy a philadelfiai gyülekezet kapja itt a földön a legelismerőbb szavakat az Úrtól, és az a feladata, hogy őrizze meg azt, ami nála van. Kevés az ereje, megtartotta az Úr beszédét, és nem tagadta meg az Úr nevét. Béketűrő volt.Ez a legeslegfontosabb, a béketűrés. Hogy ha a legnehezebb is a dolgunk, béketűréssel várjuk az Urat.
"Olyanná lettem, mint az, aki nem hall, és szájában nincsen ellentmondás." Zsolt. 38:15"Nosza vigyázok útjaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, amíg előttem van a hitetlen." Zsolt 39:2
