A hit szép harca
2009. február 18. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

A hit szép harca

Rengeteg tanítást, könyvet olvasok, mégis, az egyetlen írás, ami felüdít és valódi táplálék számomra: az Ige. És hiszem, hogy ezzel mindenki így van. Saját élet, saját hit, persze UGYANABBAN, de mégis egyénreszabottan. És hogy a hit milyen fontos! Anélkül nem csak Istennek nem tetszünk, de az embereknek sem. Az életem radikális fordulatot vett, mikor megismertem az IGAZSÁGOT. Aztán radikális fordulatot vett, mikor VÁLLAKOZÓVÁ lettem. Mindkettő hit alapján működik. Az egész országnak meg kellene értenie, hogy hit nélkül semmi sem működik. Az ellenzéki magatartás FÉK! Aki akar tenni, azt pedig állandóan megakadályozni bűn. Előre kell tartani, nem hátrafele nézni.

Meg kellett értenem, hogy a munkám, a jólétem, az életem tőlem függ! Mennyire hiszek abban, hogy képes vagyok tervezni, megvalósítani, változtatni. És ebben nem vagyok egyedül! Ez az ország, mint sok más volt szocialista ország csupa alkalmozotti létből állt. Aki mást akart, annak meg kellett küzdenie azzal a közeggel, aki NEM AKART VÁLTOZÁST. Oldják meg helyette a dolgot. Ő bemegy és nagy unalommal-utálattal ledarálja a nyolc órát a munkahelyén. De elképzelni, hogy van bennünk pont annyi tehetség, adottság, amivel a saját elképzeléseinket, álmainkat MEG TUDJUK VALÓSÍTANI, erre itt senkit nem tanítottak. A hitre. Mert ez ennek alapján működik. Többre vagyunk képesek, mint amit teszünk.

Nem volt munkám és megalázó volt képességeim tudatában alkalmazottként alacsonyabbrendű munkát végezni, ráadásul annak árnyékában, hogy bármikor felmondhatnak! Csak úgy! Hát nem sokkal izgalmasabb, jobb, ha VESZEM A BÁTORSÁGOT, és élek azokkal a lehetőségekkel, amik adottak? Csak észre kell venni őket. Igen, a vállalkozói lét nem igazán a legtámogatottabb ebben az országban, mégis: LEHETŐSÉG. És aki ezt így nézi, ebből az aspektusból, az esélyt ad önmagának, a képességeinek, és ha kitart, ÁLLHATATOSAN, sikerre is jut!

Valóban azt mondja az Ige: Ne félj, csak higgy!

Csodálatos ajándékaink vannak Istentől, belénk kódolva, égetve, mindenikünknek. Bányásszuk ki, építsünk a Kősziklára, és menni fog! És győzelemre jutunk. Megtanulunk mindent, amire szükségünk van. Kedvesek leszünk az emberek előtt, mert bizakodóak leszünk, nem hitetlenkedő, másokat visszahúzók. Keresni fogják a társaságunkat, meg felüdülnek mellettünk, látván a mi bizakodásunkat, a csak azért is magatartást, a kitartást. Aztán, akit vonz az IGAZSÁG, az meg fogja találni. Nem mi vagyunk az igazság. Csak annak részei. Ki-ki a saját életében végig tudja futni, meg tudja harcolni a HIT SZÉP HARCÁT. Hogy képesek vagyunk bízni, tenni, vállalni, álmodni. És nem siránkozunk.

Színészből munkanélküli, majd szállodai portás, majd varrodában dolgozó, olykor éjszakai mosódás, később gyermekfelügyelő és betanított munkás, majd vállalkozó és üzletkötő. És ez az utóbbi hozta el az igazi változást a munkához való hozzáállásban. Magam ura, magam alkalmazottja. Úgy hogy az Úr Jézus támogatása biztosított. "A föld, amelyre lábad lép réges régen a tiéd, mert én adtam azt neked..." Minden lehetséges a hívőnek. No nem a saját dicsőségére, persze. De el tudod képzelni, hogy Isten készakarva gyötörtet téged? Megpróbál. Ezért nem kell keresni a szenvedést, a próbákat. Jönnek. De ki kell tartani. Miben? Az Úr iránti bizalomban, hogy soha nem hagy el, az iránta való hűségben, mert Ő előbb szeretett. És minden, amit itt a földön a saját életünkben cselekszünk, azt az Ő dicsőségére, az Ő nevében tesszük. És MINDEHHEZ HIT KELL. Hit, hogy képesek vagyunk változtatni, tanulni, alkalmazkodni az új körülményekhez, sőt, azokat a javunkra fordítani.

A talentumok azért adattak, hogy ne ássuk el őket, hanem kereskedjünk velük. Ki-ki azzal, amit kapott. S hogy mit kapott? MINDENT. Jézus Krisztusban mindenre van erőnk.

Fel a fejjel hát drága testvéreim, mert nem vagytok, vagyunk egyedül ebben a küzdelemben!

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr7949960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása