!!!
2009. május 14. írta: stephy-alias:Nászta Katalin

!!!

Az előző bejegyzésemmel egyetértve, azt vallom, hogy addig követhetem az újjá nem született szívemet, amíg meg nem ismertem az Urat. DE miután már kegyelmet nyertem, az IGE azt parancsolja nekem, hogy SZENT legyek, mert Ő, az ÚR SZENT.

A szentek közössége azokból áll, akik kegyelmet nyertek, és ezért odaszánták, elkötelezték magukat Isten mellett. Ezt kivülről senkire sem lehet kényszeríteni. Ezt az immár újjászületett szívünk parancsolja nekünk, belülről. Igaz, hogy a test még kíván ezt-azt, istentelen dolgokat, DE nekünk MÁR VAN HATALMUNK ellene állni ezeknek a kívánságoknak.

Pld. az a fiatalember, aki már az Úr megváltottja, azaz nem az önmagáé, hanem az Úré, hogyan csókolózhatna bárkivel is a nyílt utcán? Vagy élhet-e szexuális kapcsolatban bárki is, anélkül, hogy elkötelezte volna magát a másik mellett? Vagy meglophatja-e az államot, vagy mást az, aki immár elkötelezte magát az Úr mellett, aki szentségre hívott el bennünket? Vagy használhat-e trágár kifejezéseket egy hívő?

És milyen gyávaság vezeti azt, aki ezek miatt nem szól azoknak, akiket ezekben a bűnökben elesni lát? Hiszen nem ezek miatt káromolják a hitetlenek az Úr szent nevét? Nem ez-e a megbotránkoztató cselekedet?

Az nagyszerű dolog, amikor a megváltott, rádöbben a bűneire és megtér belőlük. De e megtérés nem csak szavakban, hanem tettekben is meg kell jelenjen, különben hazugság, hitegetés és önbecsapás.

Kik haragusznak a hívőkre? Akik maguk nem akarnak elfordulni a világi élvezetektől, és szúrja a szemüket és böki az oldalukat, hogy ezt kéri tőlük az Isten. És miért gondolkodnak így? Mert nem ismerték meg az Urat! Ha megismerték volna, nem kívánnák ezeket a bűnös dolgokat.

De ha valaki azt állítja magáról, hogy ő megismerte, és közben mégis úgy él, úgy viselkedik, mint egy hitetlen, akkor csodálkozunk-e, ha egy újabb "vallásos" csoportosulásnak néznek és nem kívánnak közénk jönni? Hiszen annyi hazugsággal etették már őket!

Tehát csupán azt mondom, ha valaki nem követi IGAZÁN az Urat, az ne hazudja magának és másnak se, hogy követi. Az maradjon kívül. Mert Isten országa szent, Isten teste szent, és azok az övéi, akik így is élnek.

Vallásoskodni meg a farizeusok szoknak, akik vizet prédikálnak és bort isznak. Hát nem NAGYOBB AZ ISTEN NÁLUNK? Hát nem fontosabb az, amit Ő mond, mint amit mi hajtogatunk?

Meg kell térni az elpuhult, mindent megengedő magatartásból. Hogy jöhet közénk, és maradhat a bűneiben mindenki. Ezért nem érdemes vasárnaponként összejönni, és bűnnel dicsérni az Urat. Nem csak hogy nem ér semmit, hanem még kárt is okoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/api/trackback/id/tr361120674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása