Nemrég hallottam Heller Ágnestől, és most nem szó szerint idézem, de a lényege ez: a csalódást sohasem a másik okozza neked, hanem az irreális elvárásaid vele szemben. Mert van egy elképzelésed róla, aminek ő nem felel meg. Csak az nem csalódik, akinek nincsenek elvárásai. Igaz.

A másik: most olvasom Philip Yancey Meghökkentő kegyelem című könyvét. Meghökkentő valóban.

Mit tudhatok, adhatok valakinek is, ha bennem nincs meg? Pld. a kegyelmet nyerők felszabadultsága. Valamikor megvolt bennem, hiszen boldog-boldogtalannak meséltem az Úr kegyelméről, csak aztán a sok látszólag hiábavaló örömhír-hirdetés miatt, meg a környezet törvényes elvárásai miatt, bennem is megkeményedett a szív, és csupán az Úr Jézus mindent elsöprő kegyelme tudja újra megtörni... De megtöri.

Például az is elkedvetlenített, hogy ha meg is tér valaki, mégsem éli át a kegyelmet nyerők örömét, mert soha meg se bánta a bűneit, mert soha meg sem érezte, hogy bűnös, nem furdalta emiatt a lelkiismeret, aztán emiatt nem is tud az Úrhoz közeledni, meg az Úr sem vonzza őt. S akkor mi marad? Egy csomó igyekvő ember, akik nem élnek át semmit abból az örömből, amit az Úrtól kapnak, és továbbra is cipelik megsebzett, bűnös, és szomorú életüket. És közben meg kell felelniük a keresztény elvárásoknak...

Tessék engem szeretni! mondja a hitetlen, mert te keresztény vagy és neked ez kötelességed! És megpróbálod. És nem engedi. És akkor megrágalmaz, mert nemhogy nem mutatod ki, hanem még szomorú is vagy miatta, és gonosz szíve minden förtelmes rágalmát rádaggatja, mintha a tiéd volna: Mert a halálomat várják! - sírja, holott előtte könyörög, hogy imádkozz értem , hogy vegyen az Úr magához, mert már nem bírok élni. Nem eszik, de mégis kívánja, aztán elutasítja, és rád fogja, hogy te nem adsz neki, és nem úgy adsz, ahogy ő akarja, és többet adsz, mikor ő kevesebbet kér, stb. Máris a vádlások sorozata alatt roskadozol. Ha meg megrázod magad, és nem veszed föl, akkor te vagy a világ legkeményebb szívű embere.

Nem embernek kell megfelelnünk. Hála az Úrnak, még neki sem! Ő azért jött le a mennyből és hagyta ott a maga dicsőségét, hogy bennünket ebből a lehetetlen állapotból kimentsen. És MEGTETTE!. Aki ezt kétségbevonja, azzal, hogy elveszítheted azt, amit az Úr megszerzett számodra, nem mond igazat. Csak nyerjük el minden nap újra az Úr kegyelmét. Ezért van szükségünk arra, hogy naponta oda menjünk és kérjük Tőle újból. Hogy tartsa lágyan a szívünket Őelőtte, és akkor nem feledkezünk el arról, kik is vagyunk Őbenne: elsősorban kegyelmet nyert bűnösök. És akkor nem fuvalkodik fel a szívem, nem keményedik meg a kegyelmet még nem nyert és elutasító emberek miatt sem.

És azok előtt sem, aki most léptek a hit útjára. Mert végső soron az a kegyelem, ha rajta maradunk az ösvényen. Vagy ha letértünk róla, vissza tudunk menni rá. Ez is kegyelemből van. És az is, ha hitben tudunk maradni. Semmi dicsőségünk nincs, cserépedények vagyunk.