Végre, valakinek hiányzom!

A tudásról elmélkedem mostanában. Arról, amit megszerzünk életünk során. Ez a tudás öl. Csak az a tudás nem öl, ami Isten "ismeretéből" táplálkozik. Amit megszerzek itt a földön magamnak, az, ha nem párosul Isten kinyilatkoztatott és szerelmes Szellemével, csak bántást szerez, mert irígységet szül, vagy féltékenységet, stb. De ha Annak Lelke "sózza" be "tálentumainkat", akkor az Isten országának építésére fog szolgálni.

Azért van ez a felismerés bennem, mert végigszenvedtem egy korszakot Isten ismeretében istentelenségben élő közegben, és látom, megtapasztalom, milyen gőgös az a tudás, amit úgy szerzünk, hogy a fáról ettünk és Isten elleni lázadásban a magunk kénye-kedve szerint használunk. Pld. hiába tudsz te valamit, ha ezzel a tudásoddal a másikat ledorongolod, semmibe veszed.

Amit te ezzel elérsz, az nem építi, hanem rombolja a másikat, aki így ha nem is marad el tőled, de csökött marad. Csökevényes. Nem tud fejlődni. Isten pedig a növekedés Istene.

Mintha lázadnom kellene állandóan a környezetem ellen, mert senki nem engedi, hogy felemeljem a fejem, azonnal rácsapnak, hogy húzzam be a nyakam.

Lehet így élni? Lehet, de nőni nem. Ezért vigyázzunk azokra, akik körülöttünk élnek, hagyjuk élni, fejlődni őket, mert ha jelenleg talán mi nem érvényesülünk, de holnap annak a talaján tudok járni, amit ma kaptam attól, akit hagytam érvényesülni "ellenemre". Pld.

Hiszem, hogy az Urat követni néha azt is jelenti, hogy használom az eszemet. És kinyitom a számat. És meghallgatom a másikat, anélkül, hogy azzal foglalkoznék már gondolatban, mi módon kerekedhetnék föléje.

Tudtam szépen verset mondani, énekelni, gitározni. Nem kellett senkinek. Aztán alább is hagytam. Hiszen szüntelenül ki kellett volna verekednem, hogy használhassam ezeket a képességeimet.

De szerettem az irodalmat, költészetet, azt, hogy valaki ki tudja fejezni magát szépen, pontosan, érzékletesen. Ez sem kellett. Sőt, előnyben részesítették a butaságot, tudatlanságot, valamilyen álkeresztény meggondolásból, ami, - elfogadom -, nem feltétlenül rosszindulatból, hanem egyszerűen tudatlanságból fakadt. Pedig Isten nem kérte a varrónőtől, hogy változtasson mesterséget. És használta ezt a "tálentumát" Dorkás (Tábitha), akit Péter imádságára az Úr feltámasztott. " Felkelvén azért Péter, elméne azokkal. Mihelyt oda ére, felvezeték őt a felházba: és elébe állának néki az özvegyasszonyok mindnyájan sírva és mutogatva a ruhákat és öltözeteket, melyeket Dorkás csinált, míg velük együtt volt. Péter pedig mindenkit kiküldvén, térdre esve imádkozék; és a holt testhez fordulván, monda: Tábitha, kelj fel! Az pedig felnyitá szemeit; és meglátván Pétert, felüle. " Apostolok cselekedetei 9:39-40

Szóval azt akarom mondani, hogy az a tudás, amit megszereztünk, azzal az Urat szolgáljuk, miután megtértünk. Nem kell újból megtanulni azt, amit már tudunk. Csak az oltárra kell tennünk. És, amennyiben Őt dícsőíti, semmi félnivalónk nincsen.