Például azt hagyja Pál Timótheusnak, hogy tartsa meg a parancsolatot mocsoktalanul, feddhetetlenül... (1Tim.6:13-14). Na most akkor mit mond ezekre az a hívő, aki MINDENT Istennek tulajdonít, szinte felmentve magát az engedelmesség alól?
De ott van az is, hogy fáradunk és szidalmakat szenvedünk, mert reménységünket az élő Istenbe vetettük.(1Tim.4:10) És teljesen józan levél ez, józan emberekhez szól, akik hisznek és követik a mi Urunk, Jézus Krisztus egészséges tanításait. Timótheusnak hirdetnie kell, hogyan kell élniük a hívőknek: feddhetetlenül, mocsoktalanul, szeplőtelenül. És azt is írja Pál - a Szent Szellem - Timótheusnak, hogy milyenek kell legyenek az előljárók. Meg kell próbálni őket előbb, csak azután szolgálhatnak. Ki kell érdemelni azt, hogy előljáró lehess. (1Tim 3:1-16). De el kell olvasni az egész levelet, sőt a másodikat is! Józanul, nyugodtan, higgadtan, engedve, hogy az Ige rámutasson a hiányosságainkra, megigazítson azokból, és mi pedig engedelmesen a megigazított életmódhoz szabjuk magunkat. Különben becsapjuk magunkat és a többieket. Mert Istent nem lehet.Pld. az asszonyokra vonatkozó tanácsok, parancsok is nagyon figyelemreméltók!
Nincs értelme szembeszegülni az Úrral. Nem tudsz okosabb lenni nála, és nem tudsz többet tenni annál, mint amit neked megenged.Nem lehet überelni az Úr Igéjét. Hogy nem vesszük észre? És mit igér az Ige? "Mert akik jól szolgálnak, szép tisztességet szereznek maguknak és sok bizodalmat a Jézus Krisztusban való hitben". 1Tim 3:13. Ez igazán akkor derül ki, amikor nem szerzed meg ezt.
Jobb lett volna az Igének hinni, mint embereknek. Akkor most nem kakaskodnának a családtagjaim, és nem hencegnének istentelen életmódjukkal. Mikor az ige azt mondja, hogy az asszony engedelmeskedjék az ő férjének, akkor azt kellett volna tenni. Nem kellett volna elmászkálni a közösségbe, hanem a gyermekekkel kellett volna csak foglalkozni.(Bár ezt sem hanyagoltam el.) Fel kellett volna vállalni a bűnt, meg kellett volna vallani, el kellett volna szenvedni a szidalmakat - amiket így is elszenvedtem - és ragaszkodni kellett volna a parancsolathoz. Nem kellett volna étkezés előtt szégyellni az imádságot, nem kellett volna félni attól, hogy ez útálatossá teszi a fiúk előtt az Istenbe vetett hitet, még ha az is lett. Félni nem kellett volna a szenvedéstől, a gúnytól. Így is megkapta az ember, mert LEHETETLEN az Igével szembeszállni. MINDEN beteljesedik, ami meg van írva.Tudom, hogy az én megváltóm él. Tudom, hogy tud rólam és ismer engem.
Van egy új célom. El szeretném mondani, Pállal együtt: "Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését." (2.Tim.4:7-8)Elismerem, sőt bevallom, hogy elfogott a keserűség, és nem álltam ellene, hogy engedtem megszomorodni bennem Istennek Lelkét, hogy sajnálkoztam, panaszkodtam, ahelyett, hogy az Úrhoz fordultam volna. Milyen jó, hogy Istennek van egy ígérete: "...Minden, amit nékem ád az Atya, énhozzám jő; és azt, aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem." (János 6:37)
Nagy feladat az is: megőrizni azt, ami nálam van. Megőrizni a szívemet tisztán. Lágyan Isten Igéje előtt, mindig fogadókésznek, és engedelmesnek, arra nézve, ami rám vonatkozik az Igéből. Nem azt a munkát végezni, ami nem rám bízatott, hanem azt, amit tőlem vár el az Úr. Legyen ez bármilyen kicsi is az én szememben. És nagyon jó, hogy az Úr bővölködik a megbocsátásban. Irgalmasság Atyja a Neve. Könyörülő és nagy kegyelmű. Késedelmes a haragra.
