Aki magát megalázza, felmagasztaltatik....
Az elmúlt héten újból bizonyságot tettem ... És nem láttam most sem az eredményét. De kisebb volt az ellenállás, fogyatkozott az erő, és a vita heve se lángolt a régi módon. Viszont az Úr bizonyságot tett az Ő Igéje mellett! Két nap múlva, az aznapi ujságban olvashatta a vitás kérdésről az állításom igazát... És a hét végén két rész jutott eszembe a Bibliából: Jézus beszél két fiúról, akik közül csak az egyik megy el arra a munkára, amire apja kéri, bár előtte tiltakozott. A másik, aki fogadkozott, nem ment el. És Jézus nem a szájhőst dícsérte meg, hanem aki tiltakozott, de utólag mégis meggondolta magát, és szót fogadott a kérésnek...És ehhez kapcsolódóan egy másik Ige Jakab leveléből: hogy a hit cselekedetek nélkül halott.
Így van. "Megvallhatom" az Igéket is, akár, de ha az életemben nem látszanak, nem világítanak azok a tettek, amik ezekhez a megvallásokhoz tartoznak, akkor olyan vagyok, mint az a fiú, aki csak beszélt, de nem cselekedett.Tehát magamnak is vigyáznom kell arra, hogy nehogy fogyatkozásban lévőnek láttassak...
"Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól." Jakab 1:27. Ez az egész mondat így egyben nagyon tömör, világos és érthető. És minden fontos belőle. Az is, hogy milyen a tiszta és szeplő nélküli istentisztelet, meg az is, hogy tiszta és szeplő nélkülinek kell lennie ezeknek a látogatásoknak, és az is, hogy a világtól szeplőtelenül kell megőrízned magad.
Nem is tudom. Annyira tömör, hogy nincs is szüksége magyarázóra. És még egy: hazafelé bementem egy szupermarketbe, venni valami harapnivalót, és a pult mellett megállt mellettem egy kissé elhanyagolt külsejű férfi. - Asszonyom, szeretne ön örökké élni? - kérdezte. Fogok is -feleltem neki, de zavart. Halk volt , és rákérdeztem, mit mondott, mire hangosabban intézte felém a kérdést. Mégis szégyenkezést éreztem rajta, de akarást is, hogy neki ezt meg kell tennie. És hol? kérdezte a válaszomra reagálva. A mennyben - feleltem. Mire gyorsan és a foga közt hadarva kezdte volna a mondókáját, hogy oda nem lehet csak a 144 ezernek bejutni és Jézus mellett… Nem reagálhattam, mert egy fiatal nő elszólította egy áruhoz kapcsolódó kérdéssel, szinte kimentette őt a "kezemből", a szituációból. Lehet Jehova tanuja volt. De lelkes volt. És ilyen külsővel is bizonyságot akart tenni. És nem volt már fiatal. Közel lehetett a hatvanhoz. Talán azért is szólított meg engem.Különös.
Vegyes érzéseket keltett...Olyan jólfésült evangélizáláshoz szoktunk. Vasalt ingben, öltönyben jönnek, biztos, kibérelt helyekre az Úr szolgálói. És nem nagyon ráz meg senkit. Az utcán pedig, ha megszólít valaki, akkor idegesek leszünk, mert végezni akarjuk a dolgunkat, miközben egy iszaplavina pillanatok alatt elsodorja egész addigi életed...
Hát nem a bácsi teszi jól? Bizony igen. Nem tudom, Jehova tanu volt, vagy sem, túl halkan morzsolta a 144 ezret, talán csak az én fülem hallotta bele... De az igyekezete dicséretre méltó.Otthon, igyekezetem hiábavalósága miatt, teljesen feleslegesnek éreztem magam. Tűkön ültem. És az ember folyton tűkön ül, és várja, hogy elteljen az élet, hátha jön valaki, aki megváltja ebből a hiábavaló életből, de mikor megszólal melletted a Hang, akkor beijedsz, hogy, jaj, elveszítem azt, aki vagyok, amit elértem, pedig mit érsz vele? Holnap a te házadat viszi a víz, önti el az iszap, vagy teszi tönkre valami egész addigi életformád. És te az állhatatlan, múlandó dolgokban bíztál, ahelyett, hogy Istenbe vetetted volna a bizalmadat. Mennyire igaz, hogy a nyomorúság idején látni, kinek mekkora és milyen minőségű a hite!
