"Jobb a szomorúság a nevetésnél;mert az orcának szomorúsága által jobbá lesz a szív." Prédikátor 7:3

És az újszövetség is ír ilyet: "Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez." 2 Kor 7:10

Prédikátor - Salamon, aki bölcsességét, amilyet ember nem kapott rajta kívül - elmélkedik Isten Szelleme által a világ, az ember dolgain. És már sok mindent átélt. És bizony rájön, hogy minden hiábavalóság ezen a földön.

Azon gondolkodtam, hogy van egy olyan tanítás újjászületett keresztény-berkekben, hogy nem illik egy hívőnek szomorúnak lenni, hanem szüntelen örvendeznie szabad csak... Az Ige is erre buzdít.

Mégis, van úgy, hogy az ember - ha meg kell lenni, szomorkodik különféle kísértések között, és megpróbál az Úr mindenkit.

Mert bizony minden Isten hatalmában van, és a gonosznak nincs hatalma Isten fölött, és Isten csak jót akar az övéinek, ennek ellenére olykor megesik, hogy nem minden sikerül, és nagy fájdalmakat is el kell szenvednie az embernek.

"A jó szerencsének idején élj a jóval; a gonosz szerencsének idején pedig jusson eszedbe, hogy ezt is, épen úgy, mint azt, Isten szerzette, a végre, hogy az ember semmit abból eszébe ne vegyen, a mi reá következik." Préd.7:14

"Ki a világosságot alkotom és a sötétséget teremtem, ki békességet szerzek és gonoszt teremtek; én vagyok az Úr, a ki mindezt cselekszem! " Ésaiás 45:7

És tudjuk, hogy nem test és vér ellen van tusakodásunk, és tudjuk, hogy győzelmünk van Krisztusban, mégis, van az úgy, hogy nem jön össze az a "szerencsés" hívő élet, hanem szerencsétlenkedünk, veszteségeink vannak, nyomorultaknak érezzük magunkat.

Felhívott egy testvérem, teljes kétségbeesésben, hogy gond van a családban, de nagyon komoly, és ha nem történik valami, akkor mindennek vége, még az öngyilkosság is szóba került... Imádkozz, kérlek, kérte.

Olyannak éreztem magam, mint a megvert kutya. Mit tehetek én? Hitben padlón vagyok, hogyan tudnék imával közbenjárni érte?

És eszembe jutott egy csomó gondolat, ami nagyon okos, és tudálékos, és igei - csak nem volt benne semmi szív. S akkor csak annyit tudtam mondani az Úrnak, hogy vigyázzon rájuk, mert nagyon nehéz nekik, és senki sem tud segíteni rajtuk, csak Ő. Másnap is "szóltam" az érdekükben, de végig nagyon gyatra közbenjárónak éreztem magam, mint aki arra sem érdemes, hogy megszólaljon, nemhogy remélje a meghallgatást...

És este csöngött a telefon: az Úr megint küldött egy mentőövet nekik. Testvérem egész nap sírva imádkozott, és könyörgött Istennek. És MEGHALLGATTA az ÚR!

Nyomorult közbenjáró vagyok, de az Úr könyörülő.

És ma az én életemben van nagy szükség: édesanyám agyvérzést kapott, és egyedül van a húgommal, nagyon messze innen.

84 éves lesz szeptemberben.

Imádkoztam érte, de kevés vagyok.

Azt kértem az Úrtól, ne engedje meghalni úgy, hogy ne ismerné meg Őt. És adjon erőt a testvéremnek.

Nyomorult az ember Isten nélkül.

Hiszem, hogy Isten Mindenható, és van hatalma beleavatkozni egy ember életébe. Ha kérjük. Az Úr Jézus nevében.