Olyan természetesen írtam le azt, hogy hazautazom... És olyan egyértelműen írtam volna most azt, hogy hazajöttem... De hol vagyok én igazán otthon?
Sehol. Ha őszintén és mélyen a valóságot állítom. Minden terület, be nem lakott, be nem élt hely azonnal "kiadó", elfoglalt lesz, amint kitetted onnan a lábad. Berendezkednek nélküled. Ja, van egy kis időre átmenetileg szállásod, de a szokásaiddal már nem férsz bele az újonnan kialakult helyzetbe.Mindenki éli a maga szűk kis életét. Amit lehet, amit más megenged, illetve még elvisel.
Milyen mélyen igaz, hogy vándorok vagyunk ezen a földön, akik hazát keresnek! És erre egyedül a mennyben lesz lehetőségünk.Tényleg. Visszahúzódik az ember, nem akar senkit zavarni, mégis, amit szeretne, azzal megsérti a többiek szokásait, akaratát, és már el kell őt "viselni", még ha szeretetben is. De érezni a "teherviselést", amivel egy eddig nem itt létező ember ittléte igényli az őt illető időt, teret, stb.
Hát nem érdekes? Még a józan ítélőképességed is, amikor használod, Istenre mutat, aki megmondja előre neked: itt a földön csak átutazó vagy. Ehhez tartsd magad.Különben anyukám jobban van. Köszönöm először is Istennek, akinek olyan bőséges a kegyelme, és türelme, és még mindig vár ránk, hogy Őt hívjuk segítségül, azután köszönöm nektek, akik imádkoztatok érte. A húgom elboldogul már egyedül is, mert anyukám egyre ügyesebben megy, ül, beszél.
Természetes, hogy Isten vigyáz rá? Nem. Annyira hálás vagyok, hogy kimondani sem tudom.De gyakran eszembe jut a Prédikátor könyve. Salamon, aki akkora bölcsességet kapott Istentől, mint más senki az ószövetség idején, el-elmélázott, gondolkodott a dolgok állása felől. És ember a földön az ég alatt másra nem jöhet rá, mint amire ő. Egyedül Isten parancsainak a megtartása, az istenfélelemnek, istenszeretetnek van értelme ember számára itt a földön.
Csakhogy azóta eljött közénk maga Isten személyesen, és kijelentette magát az embernek Jézus Krisztusban.Egyesek számára ez annyira felfoghatatlan, hogy elhárítják maguktól, nem foglalkoznak vele...
Vannak, akiket mélyen megérint, és vannak, akik át is alakítják az életüket emiatt.Igaz, hogy az Ige öl és elevenít. Leírja pld. a magvető példázatát, és ha az ember csak úgy elméleti síkon veszi be, akkor is nyilvánvaló, mennyire mély és az élet egész területére kiterjedő példázat ez. Mert vannak, akiknek a szívébe hullott mag éppen csak felkarcolja azt, de nem ágyazódik bele, és marad egy vallásos ember, aki tud a dolgokról, de csak úgy, mint egyről a sok közül. És vannak, akiknek egész életét felforgatja, de mégsem válik gyümölcsözővé, mert a szíve kemény, és a szántás csak sebeket okoz, de rossz a talaj, nem ver gyökeret.
Igen. Nem csak a hívőkre érvényes ez a példázat, hanem az ú.n. hitetlenekre is. Akik elfogadják, hogy van Isten, azt is elhiszik, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, de a szavait már nem szívlelik meg, és nem keresztelkednek meg, nem születnek újjá, nem változik meg az élethez való hozzáállásuk. Mégis, meggyőződéssel beszélnek arról, hogy ők Isten gyermekei, természetesen... Sajnáltam és sajnálom őket. Már nincs hitem arra, hogy imádkozzak értük. Ők azok, akik csak egy bizonyos pontig közelednek Istenhez. Amíg nem borítja fel az életüket.De vannak olyanok is, aki teljes gőzzel követik az Urat, meg is keresztelkednek, újjá is születnek, de a folytonos evilági küzdelemben a bűn, a hitetlenség, az emberek hitetlenkedései ellen elfáradnak, és abbahagyják a másik győzködését.
Látom magam előtt Jézust, aki vitatkozik a farizeusokkal, Pált, aki vetekedik Athénban a görögökkel, vagy írja elkeseredett vagy szenvedélyes leveleit a hívők gyülekezeteinek, akik már ismerik az Urat.És tudom, hogy nem ők alkalmazkodtak a hitetlenekhez, hanem otthagyták őket és végezték a küldetésüket.
Egy biztos: anyukám gyorsabb gyógyulása Isten kegyelme, hogy megtérhessen. Mert még most is van kegyelme Istennek számára.Mert mit lát? Egyik lánya - én - megtért és hirdeti az evangéliumot, de sok baja lett ebből, és néha bizony azért ő is búsul, meg haragszik - ez vagyok én. A másik pedig katolikus lett és nem idegesíti őt az Igével, hanem együtt mormol a katolikus pappal, aki megjelent a semmiből egyszer és "feladja" a kenetet, és imát mond anyámért. Még csokit is hozott a betegnek. És mikor azt mondtam neki, hogy én biztos vagyok benne, hogy anyukám meggyógyul, mert minden nap imádkozom érte, s hogy újjászületett keresztény vagyok, akkor udvariasan hallgatott. És mikor azt mondtam, neki, hogy csak Jézus Krisztus egyedül a közbenjáró ember és Isten között, és nem lehet igaza a buddhistának, vagy más vallásúnak, mert Jézus az Út az Igazság és az Élet, akkor bólogatott.
Anyám meg mentegetőzött, hogy annak idején bennünket féltett, azért nem nevelt hitre, az iskolában rossz szemmel nézték.Miért is kellene mentegetőznie? Hiszen őt sem nevelte hitre senki. Csalódott papokban, emberekben, folyton.
